Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)

1969 / 4. szám - Schillebeeckx, Edward: Törekvések, feladatok a ma teológiájában (Interjú)

A mai igazoló praxis, az egyházi megújulás ténye nélkül ugyanis sem történeti, sem szociális bázist nem tudunk a múltból felmutatni erre - az egyébként feltétlenül hitből fakadó - „új értelmezésre”.- Azt sem feledhetjük - itt a régmúltra hivatkozhatunk -, hogy a keresztény hitvallás az ősi időkben nem merő „elmélete” volt az igazhitűségnek, hanem szerves része a keresztény életre vezető keresztségi liturgiának. Más szóval: „teoretikus eleme” volt egy hivő életre való elkötelezettségnek és szerves része egy egyházi (liturgikus) akciónak. Orthodoxia és orthopraxis itt egészen szembetűnően járják át egymást.- Talán hasznos arra is rámutatnom, hogy az ilyen ,,orthopraxis” - minden elméleti alapjával és következményével együtt - a keresztény hitnek „orthodoxabb” feltárása lehet, mint pl. a puszta „elméleti” kijelentésnek ismételgetése: Jézus Krisztus egy személy két természetben.- Mindehhez tán még annyit fűzhetnék: a keresztény hitnek meg voltak és ma is meg vannak a történeti-szociális vonatkozásai. Ha hitünket ma is - vagy ma újra - hitelre méltóvá kívánjuk az emberek szemében tenni, akkor semmiképp sem lesz elégséges a „teóriának”, az orthodoxiának hangoztatása. A helyes, valóban a hitből fakadó és az igaz hitet a világ elé táró gyakorlat, az orthopraxis döntő módon fog a holnap embere és a szekularizált világ számára Isten és Krisztus felé mutatni. A hit szerinti élet pedig mindig „új élet”, nem egyszerűen a tegnap életstílusának lemásolása.- Hogyan adhat irányítást az egyházi tanítóhivatal ehhez az „«/ élethez’'?- A tanítóhivatal semmiképp sem teheti meg, hogy behunyja szemét a problémák, elzárja fülét a valóságos kérdések elől és úgy tenne, mintha nem lenne semmi. Nem feledhetjük: a ma kérdései legkevésbé elvont, akadémikus kérdések, nem a teológusok „találják ki” az égető problémákat. Feladatuk legfeljebb csak annyi, hogy a lehető legpontosabban megfogalmazzák a reális kérdéseket. Azon problémákat, melyeket kortársaik - hivők és nem hívők - tárnak eléjük. Nem feledhetjük: a keresztény hit minden időben, ma is bőven ad fel gondolkodási feladatokat is. Olyanokat, melyeket nem a tológusok agyafúrtsága szólít életbe. Hivő módon gondolkodni voltaképp nagyon egyszerű dolog: elmélkedni, utána gondolni mindannak, amit láttunk és hallottunk. Természetesen mindenek előtt arra reflektálni, amit Isten szava, a kinyilatkoztatás tár elénk. Erről egyébként elég sokat írtam a kinyilatkoztatásról írt könyvemben. Nem késégtes, hogy Istennek elhangzott szava: ez minden teológiai munka feltétlen apriori-ja. - Természetesen ez az isteni szó: emberi, valódi emberi szavakban, mindenek előtt Jézus Krisztus szavában jelentkezik számunkra. Ebben az értelemben a szekularizációs teológiának igaza van, amidőn állítja, hogy Istent az emberben, az ember világán és az emberi szavakban, egyéni és közösségi életben ismerhetjük meg mindjobban a földi életben.- Lát-e bizonyos ambivalenciát, sőt bizonyos veszélyes törekvést a ma teológiájában?- Azt kell mondanom - és most nem a ma gyakran népszerű semaitázálásra, prog- reseszívokra és konzervatívokra gondolok -, hogy valóban felfedezhetünk bizonyos veszélyes irányzatokat, törekvéseket. A teológusnak ugyanis nem lehet fenntartás nélkül állítania: a saját meggyőződésének útját járja. Természetesen bizonyos pluralizmus mindig jelen volt a teológiában. Az egy hitnek bázisán voltak és lesznek is mindig szerteágazó vélemények. Gondoljunk csak az első évszázadoknak sokszínű teológiájára! A jelen pillanatban azonban úgy tűnik, hogy már többről és másról van szó! A hitnek mélyebb és teljesebb, kortársaink számára mind többet mondó értelmezése mellett ugyanis találkozhatunk olyanfajta törekvésekkel is, melyek már-már kioltják, kiüresítik hitünket. Nagyon fontos ezért a komoly kritika, a helyes „discre204