Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 1. szám - Tomka Ferenc: Az egyház mindig elkésett?
Tomka Ferenc AZ EGYHÁZ MINDIG ELKÉSETT? A történelem bizonyítja, hogy néhány kivételtől eltekintve az Egyház mindig a „fennálló rendszer” pártját fogta - azt hirdetve isteni eredetűnek - s tartózkodott elítélni a társadalmi visszaéléseket, S ha nyilatkozott is társadalmi kérdésekben, mindig elkésett. Elkésett XVI. Gergely a rabszolgaság elítélésével, hiszen előtte már régóta ezt hirdette a felvilágosodás. Elkésett XIII. Leó a Kerum Novarummal: - Marx jóval korábban megbélyegezte a liberális kapitalizmust. Elkésett az Egyház az iparosodás jelentőségének felismerésével: - hosszú időn át a fejlődés gátja volt azáltal, hogy a feudális társadalom formáit sírta vissza; és késve érkezett a gyarmatosítás elítélése is XII. Plus, majd utódai részéről. Sokszor halljuk e kijelentéseket. És még jó néhány példát felsorolhatnánk, melyekben ugyanez a vád: ,,az Egyház elkésett!” - A probléma valódiságát még hangsúlyozza, hogy nemcsak „kívülről” - vádként - hangzanak el a kijelentések, hanem az Egyházon belül is, mintegy önbírálatként. — E. Kellner a Paulus-Gesellschaft által rendezett marxista-keresztény találkozón (1965-ben) - a katolikusok képviselőjeként! - súlyosan hibáztatja az Egyházat, hogy „Isten Országának egyoldalú, eszkatologikus várásától elvakítva eltűrte a rabszolgaságot”, hogy a legújabb korig a katolikus szemléletben „szabadság, egyenlőség, testvériség csak Krisztusban létezett, de nem a politikai, társadalmi valóság területén”, hogy - a katolikus tanítás szerint — a szegény legfeljebb alamizsnát kapott a gazdagtól: „ex caritate (a szeretet alapján), és nem a társadalmi igazság alapján” stb. [1]. E vádak mindegyikének kétségtelenül valóságos alapja van, kiélezett beállításuk mégsem reális, mert alapvető szempontokat hagy figyelmen kívül. Mindenekelőtt a történelmet mindig egészében kell vizsgálnunk. Az idézett állítások is csak a társadalom- és szellemtörténeti háttérrel együtt szemlélve lesznek igazak, s ilyen összefüggésben sokszor egészen más a jelentésük a megbírálásuk. Hasonlóan a teljes képhez tartozik az Egyháznak a társadalmi haladás érdekében való jelentős munkája. (E két történeti szempont kidolgozása külön könyvek témája volna. Az alábbiakban csak példaként utalunk egy-egy jellemzőbb eseményre.) * Másik alapvető szempont, melyről a vádak elfeledkeznek, hogy az Egyház hivatása elsősorban a lelkek vezetése, és nem a társadalom irányítása. Kétségtelen tény, hogy az Egyház - legalábbis mai szemmel nézve — nemegyszer hibásan vagy elkésve foglalt állást társadalmi kérdésekben (amint erre rá fogunk mutatni), de ugyanakkor elsődleges hivatásához, a lelkek vezetéséhez mindig hű maradt. Ezzel az „elsődleges hivatással” függ össze az Egyház társadalomszemléletének beállítottsága: A személyiség-elv A keresztény társadalomszemlélet központja az ember. Mivel az ember Istentől kapja személyes létét, s életének célja az Istennel való találkozás, — létében és hivatásában felülmúlja a társadalmat. Erre a tényre utal a Gaudium et Spes konsfcitúció is, mikor megállapítja, hogy „az emberi méltóság legfőbb elvi alapja abban van, hogy az ember az Istennel való közösségre van hivatva” [2]. Ugyanakkor az egyén a társa16
