Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 1. szám - Rónay György: Sík Sándor lelkisége
aszkétikai hagyománynak, amely a „két lélek” bennünk való küzdelmét valamiféle tragikus pesszimizmus színébe burkolja. A két lélek küzdelme ugyan nyilvánvaló tény; de - mondja Szalézi Szent Ferencre hivatkozva — ebben a küzdelemben „én vagyok az erősebb”, vagyis a szellemi lény. „Első tétele ennek a fölfogásnak: a kettő közül én a lelki ember vagyok. Második: a testi ember azért nem ellenségem, a testi embert nem elpusztítani akarom, nem megfojtani . . . hanem átjárni szellemmel, átjárni a természetfölötti erőkkel, fölemelni és megnemesíteni, és így helyreállítani az egyensúlyt. És ehhez — ez a harmadik tétel - nem vagyok magamra hagyatva, hanem Isten kegyelme segít.” Ez is egyik sarktétele, épp úgy, mint Teilhard-nak (de Teilhard-tól nyilván függetlenül) : természet és kegyelem alapvető (bűn-előtti) harmóniája, és föladatként harmonizálása. „így kell elindulnunk Isten felé: a természetre építeni. Szívünk természetes ösztönével kell keresni a jót” [8], És: „Ahhoz, hogy Istenhez eljuthassak, először a természethez kell fordulnom, lelkem természetén keresztül kell eljutnom Hozzá. Majd azután az Úristen tovább segít.” Tehát - mind Teilhard - valósággal megfordítja az általában hagyományos (de aligha minden „manicheus” beütés nélküli) utat: Istent nem a természet ellenére, hanem a természeten át, annak alapján, annak segítségével keresi és keresteti; nem a természet megtagadásának, hanem a természet kiegészítésének, beteljesítésének útja ez. Mint egy versében mondja, vallomásul is, tanácsul is: „Nem erőlködni befelé sem” [9]. Nem erőlködni; és nem komplikálni a dolgokat, élményeket, törekvéseket. Sík Sándort lelkisége teljes érettségében és letisztultságában a „lelki gyermekség” egyszerűsége jellemzi. Lisieux-i Szent Terézre hivatkozva írja: „Ne is törekedjünk a lelkiéletben, hacsak Isten különös indítását nem érezzük, nagy dolgokra, hagyjuk azokat a nagyokra, hanem éljük a legnagyobbat: az Isten és az emberek szeretetét, a szeretetnek mindennapi apró tetteiben és apró áldozataiban” fio]. Ebben már lényegében benne van a misztikáról való fölfogása is. A magyar költők istenélménye elvi részében Spranger Lebensformen-]ár\ak ,,immanens misztika” fogalmát ismerteti, ami „értékbölcseleti álláspontról kiindulva” az élet értékirányzatainak a föltétlenig és legmagasabbig való fokozásában áll. Amit aztán ehhez fűzve mond, az megintcsak személyes vallomásul fogható föl. „Realizmus és misztika közt nemcsak hogy ellentét nincs, hanem - legalább a vallás körében - egyenesen belső összefüggés van köztük. A realista lélek, ha egyáltalán vallásos, akkor föltétlenül, legalább bizonyos fokig, misztikus lesz, az előbb említett értelemben, az immanens misztika formájában. Realizmusa ugyanis éppen abban jelentkezik, hogy idegen számára minden, ami elvont, vértelen, »nem e világból való«. így a vallást is csak »foghatóan«, a világ értékeiben képes megélni, ha másként nem, »ezeknek az értékeknek a föltétlenig, a legmagasabbig való fokozásában«.” Az ő vallásosságát is ez jellemzi: hogy „szerves, eget-földet átölelő, és életalakításban egyaránt érvényesülő, harmonikus”; ami azonban nem azt jelenti, hogy problé- mátlan, és mentes a lelki harctól, „a lelki élet bárminő drámai és tragikus dilemmájától. De ezek a harcok az istenélmény világán belül folynak le; nem vallásos élményért kell küzdenie, hanem csak a magától értetődő vallásos élménynek és a külső-belső élet ez ellen támadó hatalmainak dialektikájával, a bűnnel, a szenvedéssel, a myste- rium ini quit atisszál.. . De Istennel nem harcolnak [11]. Ilyen - gyermeki és „immanens” (már' amennyiben az iménti értelemben vesszük) - az imádsága is. Ugyancsak a keresztény humanizmus vidékére utal: „A legtöbb mai világi ember valószínűleg annak az imának a »zenéjét« fogja magáénak érezni, amely a Néri Szent Fülöp és Szalézi Szent Ferenc szelleméből táplálkozik, és melyet Newman tiszta bensősége és egyszerűsége ad elénk a legmaibb hangszerelésben” - írja egyik tanulmányában [12], és Newmanról adott jellemzése ezúttal is teljes egészében alkalmazható rá, az ő imádságára. „Imádságát is, mint pályáját, mint az egész em14
