Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 3. szám - Medvigy Mihály: Erkölcs és világnézet
összege 270°, megismerésem nem lenne igaz, mert nem felelne meg a való adottságoknak. Hasonló helyzet adódik az emberi cselekvés körében is. Cselekvésünk akkor helyes, ha híven beilleszkedik a való adottságokba; a cselekvésben ilyenkor fölmerülő érték az erkölcs. „Való adottságokon” értjük a cselekvő ember mivoltát, létfontosságú összefüggéseit és a dolgoknak az emberre vonatkoztatott természetadta rendeltetését. Ha tehát egy ember úgy él, mintha semmivel sem lenne több az állathoz képest: cselekvése erkölcstelen, mert nem felel meg emberi mivoltának. Ha valaki úgy él, mintha nem lenne szükségszerűen másokra utalva létének kibontakoztatásában: cselekvése erkölcstelen, mert nem illeszkedik bele a létfontosságú ösz- szefüggésekbe. Ha valaki a maga tulajdonát embertársai kiuzsorázására használja: cselekvése erkölcstelen, mert nem rendeltetésük szerint gazdálkodik a természet javaival. De lehet-e ugyanaz a magatartás egyszer erkölcsös, másszor erkölcstelen? Az exisztencialista Sartre-nál [14] - Az Ördög és a Jóisten című drámájában - a történelmi szituáció alakulása veti fel ezt a problémát. Más szóval: változékony-e az Erkölcs? És ha igen, akkor csakis exisztencialista módra értelmezhetjük-e változásának lehetőségét? Nem lesz-e az erkölcsből a szüntelenül változó léthelyzetekre erőltetett kényszerzubbony, ha Szent Tamással belegyökereztetjük a lét adottságaiba? Éppen nem. Minthogy az erkölcs a való adottságokhoz illeszkedő cselekvésben áll, a kérdést úgy is fogalmazhatjuk, hogy változékonyak-e az erkölcs szempontjából szóba jövő adottságok. Ha vannak - márpedig bizonyos, hogy vannak - változatlan létviszonyok, akkor örök a velük kapcsolatos erkölcs is. Változatlan például két ember korkülönbsége, amely a legkülönbözőbb léthelyzetekben is állandó marad. Ugyanilyen, ellenkezőjére nem fordítható létviszony van Teremtő és teremtmény között. Az istenkáromlás ezért mindenkor is erkölcstelen marad. Ám az egyébfajta létadottságok változásaival együtt természetszerűen változniuk kell az erkölcsi helyességet kifejező tételeknek is. Volt idő, amikor teljes joggal erkölcstelenség számba ment kamatot szedni a kölcsönpénzért; ma pedig már nem kifogásolható, hiszen az évszázadok folyamán lényegesen megváltozott a pénz gazdasági szerepe [15]. Persze ha a változások során időnként azonos értelmű léthelyzetek térnének vissza, világos, hogy ugyanaz az erköcsi értékítélet vonatkoznék rájuk. Az erkölcs ilyen értelemben viszonylagos és feltétlen, változékony és örök egyszerre. Az erköcs lételméleti értelmezése után felelni próbálhatunk arra a kérdésre is, hogy mi összefüggés van vallás és erkölcs között. A vallás a legfőbb érték szolgálata: Istenhez alkalmazza életünket; az erkölcs viszont a való adottságokba illeszti be az emberi magatartást. Mindazok számára tehát, akik meg vannak győződve, hogy Isten léte is a való adottságok közé tartozik, a vallás és iaz erkölcs szükségszerű egységbe kerül. Sőt úgy látják, hogy Istentől való függésünk a leginkább létfontosságú, alapvető jelentőségű létviszony. E szemléletnek megfelelően a teremtmények egymásrautaltsága vagy természetadta rendeltetése is a természet Szerzőjének szándékaira megy vissza végelemzésben. így magasztosul az erkölcs egyúttal istenszolgálattá, hiszen a helyes cselekvés szabályait a Teremtő akarata szentesíti. Ezen az állásponton lesz az adottságból feladat, és így lesz az erkölcstelenség egyszersmind bűn is. Isten nélkül az erkölcsöt csak a kényszer szentesítené. De sem a külső, hatósági kikényszerítés, sem a hazug vagy létellenes magatartás nyomában járó önvád belső kényszere értelmesen meg nem okolná a lelkiismereti kötelezettséget [16]. Ilyennek ugyanis csak akkor van elegendő alapja, ha személyes létünk legbenső, önmeghatározó magja is hatalom alatt áll. Űjra meg újra szó esik vallás nélküli erkölcsről. A francia állami iskolarendszerben például ily értelmű „laikus morál” pótolja a valláserkölcsi oktatást. Ez még nem feltétlenül vallástagadó álláspont, hiszen mindössze annak kifejezése lehet, hogy az állam, mint közület, nem teszi magáévá a lakosság egyik csoportjának világ147