Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 2. szám - MEDITÁCIÓ - Varju Imre: Öröm és optimizmus
Lochet -, mely a testi erők elmúlása közben az Űr eljövetelének tudatából meríti erejét. így a halál annak mutatkozik, ami valóságban is: végleges belépés az Életbe” [5]. Miközben lépésről lépésre elszakadnak a világhoz fűző kötelékek, új szálakat köt azzal a világgal, amely felé halad. Tehát soha nem tartja magát véglegesen elesettnek. Ha a pillanatok és érzések egymásutániságát nézzük, az öröm el tud merülni a kiválasztott pillanat szenvedésében. A szülő anya fájdalma feledteti az előtte lévő és az utána következő szent örömet. Ugyanígy, Isten atyai magatartása és Krisztus húsvéti diadala mindig kézenfekvő örömforrás - akár mint a pillanatokat is átható gondviselés ténye, akár mint eschatologikus ígéret -, mégsem hatja át annyira az életet, hogy benne ne lenne helye a kereszt kilátástalanságának. Az öröm és a kereszt egymásutánja teljes egymásra hatással tudja szegélyezni az emberi életet. Ezek mind szempontok, de a teljes megértésnek mindig is akadályát jelenti a kereszt misztérium jellege. Annyit viszont mindig meggyőződéssel tudunk hinni, hogy kereszt, illetve szenvedés nem valami emberellenes dolog, hanem emberfeletti. Isten szeretete és az ember szenvedése lehetnek korrelativ tények. 7. A keresztények tanúsága. Ha korunk számára nem eléggé meggyőző ez az eszka- tologikus hit, hibáztatnunk kell vajon a kereszténységet, mely azt képviseli? Illetve, hogyan lehet tanúsága eredményes? A keresztény ember nagykorúságában kétségtelenül megváltozott a földi élet jelentősége. Ma már nem értékeljük le az „eljövendő kiteljesülés” kedvéért, hiszen annál sokkal inkább leköteleztük magunkat a jelennek. „Nem szabad mesterkélt ellentétet támasztani a társadalmi tevékenység és a vallásos élet között” - hirdeti a II. Vatikáni Zsinat is [6], - Az a keresztény, aki elhanyagolja földi feladatait, embertársai, sőt Isten iránti feladatait hanyagolja el, és kockára teszi örök üdvösségét is. Keresztényi mivoltunk kötelez tehát az evilági élet megszervezésére. Ebben is áll vallásosságunk. Ezzel a Zsinat erős ösztönzést adott ahhoz a tanúságtételhez, mely az „eljövendő örömet” a lehetőségekhez képest kinyilvánítja. A hangsúly azon a remény- teljes fáradozáson van, amely a világot eszkatologikus jövőjére való tekintettel kívánja átalakítani. „A hit és szeretet az az erő, amit az Egyház a modern társadalomba átömleszthet” - vallja a Zsinat [7]. Ha e kettőt „Isten jövetelének jeleként” értékeljük, akkor ez a jel a ma Egyházában már adva van. Tehát a hívők, a keresztény szeretet megvalósítói gondoskodnak arról, hogy az „örömhír” ne veszítsen „öröméből”. JEGYZETEK • i. Donald Wolf: Der heutige Mensch und das „Glück”. Concilium. 1968. okt. - 2. Donald Wolf: i. m. - 3. Josef Vital Kopp: Entstehung und Zukunft des Menschen. Pierre Teilhard de Chardin und sein Weltbild. Rex-Verlag. Luzern-München. 1962. - 4. Ijjas Antal: Szentek élete. Budapest, 1968. I. 203. o. — 5. Louis Lochet: Vom Sinn des Alters. Geist und Leben. 1968. okt. - 6-7. Gaudium et Spes. Lelkipásztori konstitúció. 42. 43. 116
