Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 2. szám - TÁVLATOK - Merre tart a teológiai oktatás?
A „mindenkinek mindenévé lenni” valódi teológusi feladat. A szolgálat és valódi segíteniakarás szelleme nélkül a reformról szócsatákat vívni - haszontalan időfecsér- lés lenne csupán. Összefoglalónkat két jeles teológus gondolatával zárjuk. H. Kiing írja, hogy az egyház tanításában, teológiájában kétféle ,,evolúciót” lehet elképzelni. Azt, mely az „evangélium ellenében”, azt fél- reállítva történnék - ezt pedig egyértelműen vissza kell utasítanunk. A másik, mely az evangélium mellett, a korigényektől is ösztönözve alakítja az egyház életét és teológiáját. Erre szükség volt és lesz, de ezt soha nem lehet abszolutizálni. A tegnap igényeit a mára erőszakolni épp úgy helytelen lenne, mint a mának követelményeit örökérvényűnek hirdetni (vö. Wahrhaftgkeit, Herder, 1968. 123). K. Rahner pedig arra figyelmeztet, hogy „a teológiai stúdiumok mindjobb átalakítása nem csupán didaktikai, pedagógiai feladat vagy szervezés kérdése... és nem is csupán némi „koordinációt” kell az egyes szakok között végezni. Mindenek előtt arra kell gondolnunk: mi is valójában a teológia és mivé kell mindinkább válnia? Amíg csak organizálnánk, a teológiai oktatás megfelelő struktúrájának kérdését soha nem tudnánk megfelelően megválaszolni (i. m. 167). nr. Jn 1, 18 „Istent sohasem látta senki. Az egyszülött Isten, aki az Atya keblén nyugszik, ö nyilatkoztatta ki”. Félelmetes ez a kép, amelyet János ebben a rövid szövegben Krisztusról rajzol, ö az, aki az örökkévalóságból az idő szűk korlátái közé költözött, akinek Palesztina utcáit járó, a jelenben körülhatárolt alakja átfogja a világmindenséget; aki a múló pillanatban élve minden dolog kezdetéről és az időn kívüli őskezdetről is tud. Nem egyszerű konstrukció, amelynek alkotó elemei a „Logos” és a „test”, hanem a legelevenebb, testet öltött valóság. Senki sem tudta úgy ellesni Jézus mozdulatát, mint János, aki tudott a „Logos” értelmének teljességéről. Senki sem érezte úgy Jézus szívének dobbanását, mint ő, aki elmondta az Anya és a Fiú közötti örök bensőséget Istenben, ö, akit a keresztény szimbolika sas képében ábrázolt, mert az örök titkok magaslatába emelkedett, mégiscsak a „tanítvány” marad, akit „Jézus szeretett”, és aki Mesterének keblén nyugodott. Romano Guardini Drei Schriftauslegungen (Würzburg, 19582) c. munkájából. 111
