Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 2. szám - TÁVLATOK - Merre tart a teológiai oktatás?
hogy a „monológ” helyett valódi dialógust kell folytatnia hallgatóságával. „Te- kintélyi” alapon ma már aligha érhet el valamit. Ne riadjon vissza még a „lehetetlen” kérdések türelmes meghallgatásától sem. Legyen továbbá annyi alázata és bátorsága, hogy maga is - szemét a kinyilatkoztatásról soha le nem véve - keresse a válaszokat. Sőt: merjen maga is gondolkodni és tegyen föl kérdéseket. Ne féltse - kishitűen - hitét a tudományok eredményeitől. - S hozzáfűzhetjük nyugodtan: lejárt már az idő, amidőn így lehetett fogalmazni: si quis dixerit. .. anathema sit. A „de profundis” érkező kérdések és a „magára hagyott” hívőnek talán fogyatékos válasza nem anatémát, hanem több alázatot, tanulást, merészebb vállalkozókedvet követel a teológustól. H. Fries számos írásában és előadásában foglalkozik a mai szekularizált világ „kihívásával”. Igen „ kihívó kérdések” érkeznek a hivő, a teológus felé. E „provokáció” nyomán azonban új élet, ígéretesebb jövő fakadhat, ha a ma teológusa vállalja a ráeső munkát. Nem elég ma már a „tanrendszerre” hivatkozni, hanem személyes exponáltságra, önnön magunk „bevetésére” van szükség - hogy újra von Balthasar gondolatát idézzük. Ahhoz természetesen nem férhet kétség, hogy a személyes meggyőződését is sugárzó teológus nem válhat oly „szubjektív teológussá”', aki relativizálhatja Krisztus igazságát. Ez természetesen nem vonatkozik az idő- és helyi igények szülte egyházi döntésekre, megnyilatkozásokra. Gondolunk csak pl. arra, hogy az adó- és kamatkérdésekben mennyi „korszellemtől” sugallt egyházi megnyilatkozás hangzott valaha el. Vagy: volt idő, amidőn ex- kommunikációval fenyegették azokat, akik a pápai állam létjogosultságát, evilági hatalmát bírálták, megkérdőjelezték. Vagy: gondoljunk csak az elmúlt 50 esztendő alatt történt biblikus „értelmezési forradalomra”. Vagy: csak a XX. század fordulóján vették le indexről a latin kánon modern nyelve fordított szövegeit. Nem ok nélkül fogalmazta meg XXIII. János pápa szelíd gúnnyal, hogy sokan - ahelyett, hogy a hit lényegével, lényeges mondanivalójával törődtek volna - a hitnek külső „ruházatához” ragaszkodtak inkább, sőt olykor ezt kiáltották ki a lényegnek. A fentebb idézett von Balthasar és vele igen sokan mások nem valamilyen kétesértékű, kordivatot utánzó „új teológiát” kívánnak propagálni. Arra azonban fel akarják hívni a figyelmet, hogy a „másik ember”, a ma embere mondanivalójában is sok minden rejlik, ami megdönthetetlen tényekre, józan gondolkodásra épít. Néha több, mint azt a „kész és lezárt rendszer” el képes viselni. Arról sem feledkezhet meg soha a teológus, hogy Krisztus, Isten Küldötte, és Isten szava mindig több, mérhetetlenül több, mint amit valaha is el tudnánk gondolni; s még inkább több annál, mint amit „egyszer és mindenkorra” merev formában öntöttek. A teológusnak nem arról kell majd számot adni Isten előtt, hogy betű szerinti formulákat megtanult és elmon- dott-e, hanem arról, hogy tudott-e, akart-e úgy elmélyülni Isten szavában, hogy a szellemileg, lelkileg éhezőknek ételt, valódi táperővel rendelkező eledelt nyújtott? A „lelkiismeretes merészség” szelleméből és talajából nőhet ki az első látszatra tán csak „technikai kérdésnek” tűnő tanulmányi idő problémája is. A római „normáé” és több püspökkari konferencia már foglalkozott e kérdéssel. A Herder Korrespondenz fentebb idézett szemleírója igen megfontolandónak tartja, hogy „elvként” kell-e kimondani a tanulmányi idő hosszabbítását. Vajon a katolikus főiskolákon és egyetemeken általánosan elfogadott 10-12 szemeszter nem elégséges-e ahhoz, hogy a hallgatók megfelelő tudásanyagra és továbbképzési készségre tegyenek-e szert? Vagy minden áron és minden egyes szakon föltétlenül „kész szakembereket” kell-e képezni? Hol lenne akkor itt a határ? 14-18 szemeszter alatt tud-e vajon a hallgató any- nyit elsajátítani, amit pl. csak 20-22 alatt lenne képes? Nem korszerűbb-e - teszi föl a szemleíró a kérdést - az ugyancsak szolid tudományos képzést nyújtó és a szó nemes értelmében „modern” evangélikus 108
