Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 2. szám - Radó Polikárp: A végleges új miserend
Radó Polikárp A VÉGLEGES ÜJ MISEREND A Vatikáni zsinat befe ezése óta az alig négy év alatt szakszerűen, lázas munkával, de nagyon sok várakozó fogyott türelme szerint mégis túlságos lassan indult és fejlődött a liturgia megújulása. Most végre komoly fordulóponthoz érkeztünk: 1969. április 3-án VI. Pál pápa kiadta „Missale Romanum” kezdetű apostoli konstitúcióját. Ebben bejelenti, hogy az új Római misekönyv megjelenőben van, ezzel a dokumentummal azonban kötelező erejűvé teszi 1969. Advent I. vasárnapjától kezdve. Egyelőre megjelent az új „Vatikáni” vagy ha jobban tetszik VI. Pál misekönyvének a Kalendáriuma, azaz az egész egyházi évnek liturgikus naptára. Ennek alapján történik majd a jövőben az ünnepek megülése, a szentidők megtartása. A misekönyvnek egy részét alkotja a Kalendárium. Megjelenőben van a Szent olvasmányok könyve, a lekcionárium. A legfontosabb rész azonban a miserend: az Ordo Missae, amely összefoglalja az eddigi már használatba hozott reformokat és a miserend újjáalakítását befejezi. Történeti évfordulón állunk, amint VI. Pál pápa apostoli konstitúciójának elején kifejti. Négy évszázada annak, hogy V. Pius pápa 1570-ben kiadta az első Római Misekönyvet. Nagy vallási zűrzavar uralkodott akkoriban az európai térségben. Abban az időben a hitújítás már fél évszázad óta Európa nagyobb részében győzelmet aratott és a középkor végén erősen szétágazó, latin nyelvű, egyáltalán nem egységes liturgiájával teljesen felszámolt. A misének megszűnése jelentette egy városban, vagy községben azt, hogy a közösség a megreformált hitre tért. Attól kezdve a mise helyébe ige- istentisztelet lépett, nemzeti nyelven, bibiliaolvasással, zsoltárok és „dicséretek”, himnuszok éneklésével. Néha ezzel az istentisztelettel kapcsolódott az Ürvacsora vétele. Ez az új misekönyv összefoglalja, szentesíti és megkoronázza az egész munkát, egyúttal véglegesíti is: belátható időn belül nem fognak másikat alkotni. A különbségek abban nyilvánulnak meg legelőször, hogy a tridenti misszálét négyszáz éven át minden ízében latin nyelven kellett végezni: az újnak nyelve latin, de teljes egészében nemzeti nyelvekre fordítják, illetve fordították. V. Pius a megindított egységet akarta helyreállítani, utóda, VI. Pál pápa kijelenti, hogy az ő misszáléja is az egységet szolgálja. Apostoli konstitúciójának előszavában mondja, hogy annyi nyelvnek különbözésében éppen a liturgiának teljes azonossága nyilvánul meg. Száz és száz nyelven százmilliók azonos imádságának egyazon értelme száll világszerte „a Mennyei Atyához, ami Főpapunk, Jézus Krisztus által a Szentlólekben”. De nemcsak a népnyelvek teljes győzelme jellemzi a VI. Pál-féle misekönyvet. Legszenzációsabb változása az, hogy 1500 év óta változatlan eukarisztikus csúcsimádság, a Római Kánon mellett, használható három új ilyen imádság-füzér is. Ezt a szenzációt is megszoktuk már, hiszen hazánkban mindenütt már használatban vannak ezek az új „kánonok” A már közzétett és ismerős három kánon immár ünnepélyesen és végérvényesen helyet foglal a hivatalos, egységes világmisszáléban. A szentmise külső kereteiben is jelentős változások vannak a tridenti misekönyvhöz képest. Nekünk azonban ma már nem tűnik annyira jelentősnek, mert az elmúlt négy esztendő apránként már megvalósította az itt közöltét. Ezt a régitől annyira különböző miserendet az elmúlt négy év alatt lassú eszkalációval, tehát lépcsőzetes módon fejlesztették az egyszerűbb, áttekinthetőbb, és immár végleges formájába, és így kerül az új misekönybe az idei év első advent vasárnapjával, amikor VI. Pál mise100
