Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 1. szám - Szennay András: Valóban feltámadt (Lk 24,34)
kételkedik annak valóságáról, amit Isten kinyilatkoztatott és amit a megtestesült Ige véghezvitt. Ez utóbbihoz viszont éppúgy hozzátartozik a kereszthalál realitása, mint a feltámadás ténye is. A Jézus Krisztus feltámadásáról szóló legősibb tudósítást Szent Pálnál találjuk. Az első korintusi levél /y. fejezetében ezeket olvashatjuk: „Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, amint az írás is mondja. Eltemették és harmadnapon feltámadt. Ez is az írás szerint. Megjelent Péternek, azután a tizenkettőnek. Majd egyszerre több, mint ötszáz testvérnek jelent meg, akik közül legtöbb még ma is él, néhány pedig már meghalt. Azután Jakabnak jelent meg, majd valamennyi apostolnak. Mindnyájuk után pedig, mint idétlennek, nekem is megjelent” (3-8). A szakemberek egybehangzó véleménye szerint nem kétséges, hogy itt a legősibb tudósítás áll előttünk. E szentpáli szövegnek különleges értéke van. Az újszövetségi szentírásban ez az egyetlen hely - amint erről M. Brändle ír -, ahol egy tanú a saját maga és mások számára történt megjelenésről egyidejűleg szól. Az evangéliumok tudósítása ugyanis nem saját tapasztalatok közléséről, hanem mások tanúsításáról szól. Még a Máté- és János-evangélium szövegének figyelmes olvasása is arról tanúskodik, hogy azokban a megjelenésekről harmadik személyben esik szó. Nem így írnak: nekem és a többi apostolnak megjelent az Űr; vagy: megjelent nekünk...; hanem: „amint meglátták (Jézust), leborukak előtte” (Mt 28, 17), — „megjelent kettőnek közülük”, „végül a tizenegynek jelent meg” (Mk 16, 12, 14) - „Jézus megjelent közöttük” (Lk 24, 36) - „eljött Jézus, közéjük lépett és így szólt hozzájuk: Békesség nektek!” (Jn 20, 19). Ha e kiragadott néhány helyet a szentpáli szöveggel összehasonlítjuk, az utóbbinak kétségtelenül történetkritikai elsőbbséget kell tulajdonítanunk. Több ok miatt is. Ismeretes, hogy a modern ember számára valamilyen „jelenés” említése idegenül hat. Napjaink embere kritikus, mivel tapasztalatból tudja, mily naivan és könnyelműen szólnak olykor bizonyos „szentkúti” jelenésekről. Épp ezért a tanúnak „minősége” rendkívül fontos, bármily jelenésről is veszünk hírt. S Pálnak e vonatkozásban tán az összes újszövetségi szerzőknél is nagyobb tekintélye van. Hisz ő adja magáról a leghiánytalanabb „portrét” írásaiban. Ugyanez áll a róla szóló tudósításokról is. Pálnak karakteréről aligha lehet valakinek kétsége. Kézműves volta, missziós útjainak eseményei igazolják, hogy nem csupán „teológus”, spekulatív képesség, hanem gyakorlati ember is volt. Ismerte az élet kemény realitásait. így hát Pál, amidőn a többieknek és saját magának a Feltámadottal való találkozásáról, annak „megjelenéséről” tudósít, a leghitelreméltóbb, legjobb tanú. Mindezt még nyomatékozza az 1. korintusi levél keletkezésének ideje is. A szakemberek a levél megírását 53 körüli időre helyezik. Tehát még nagyon közel vagyunk az eseményekhez. A formatörténeti és irodalomkritikai analízis pedig arról értesít, hogy az 5-7. versek (megjelenés Péter és a tizenkettő, illetőleg Jakab és az apostolok előtt, majd az ötszáz testvérnek) már kialakult, meghatározott formában továbbadott mondatok. Ezeket már maga Pál is ily formában vette át. — Végül, mivel a „Péter és a tizenkettő” megnevezés az őskeresztény közösségre utal, az is nyilvánvaló, hogy a jeruzsálemi ösegyház tanúsítása áll itt előttünk [10]. Ezért mondotta már Kari Adam: „Az egész ősegyház feltámadásról adott bizonyságával és tanúsításával állunk itt szemben”. Az Apostolok cselekedetei-nek tanulmányozása könnyen meggyőzhet arrról, hogy az ősegyháznak feltámadás-hite egy és egyetlen történeti tényre épített. Az ősegyház nem valamiféle irracionális, időn és téren kívüli eseményt látott Jézus megjelenéseiben. Nem, mindezeket sokkal egyszerűbben, természetesebben vette tudomásul. Épp oly realitásként tekintette, mint Jézus kereszthalálát és sírbahelyezését. Sehol semmiféle jelét nem találjuk annak, hogy a feltámadást és Jézus megjelenéseit valamilyen „szimbólumként” fogták volna fel, hogy minderről szólva a kereszthalált „értelmez5
