Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 2. szám - Gál Ferenc: A hit éve
GÄL FERENC A HIT ÉVE VI. Pál pápa Szent Péter és Pál apostolok vértanúságának ezerkilencszázadik évfordulója alkalmából a hit évének nyilvánította az 1967. jún. 29. és 1968. jún. 29-e közötti esztendőt. Jelezte, hogy nem külső ünneplésre, megemlékezésre gondol, hanem a hit elmélyítésére és a keresztény életből fakadó eleven tanúságtételre. A bejelentés következett az Egyház helyzetének felméréséből. A II. Vatikáni zsinat és a belőle táplálkozó teológiai irodalom eléggé hangsúlyozta, hogy az egyéni hit különös nehézségekkel találkozik, s a hittől való elfordulás székében szinte társadalmi jelenség lett. A régi vallásos környezet szekularizálódott, s úgy látszik, a formákkal együtt sok helyen maga a hit is eltűnt. A zsinat felszólította a teológusokat, vizsgálják alaposabban a hit körülményeit, segítő és gátló feltételeit, s keressék a módot, hogyan lehet a hitet a mai ember gondolatvilágához közel hozni [1]. Nem célom, hogy mérleget készítsek a hit évéről, hiszen úgyis csak néhány külső jelenséget sorolhatnék fel. A belső kegyelmi mozzanat nem tárgya a statisztikának. Ellenben arra szeretnék rámutatni, milyen irányban folyik a teológiai vizsgálódás, és mire kell tekintettel lennünk az igehirdetés különféle ágaiban. A hit és a kételkedés az egyes emberben mindig belső probléma volt és az is marad. A hit nemcsak azt jelenti, hogy igaznak tartom, amit a kinyilatkoztató Isten mond, hanem elfogadom azt követelménynek, belőle élek, az íhatározza meg magatartásomat, reményemet. Éppen ez az existenciális döntés a nehéz. Amikor választanom kell a jó és rossz, a múlandó és örök között, akkor tudatosan vagy félig tudatosan az élet értelme is szóba kerül. A töprengés tehát állandó kísérője a hitnek. Következik a hit homályából és az ember lelki alkatából. Ezért ami a mai helyzetet illeti, igazat kell adnunk Charles Moellernek, hogy „ma tulajdonképpen nem is a kételkedés és közömbösség az új jelenség, hanem az, hogy beszélünk róla, mint problémáról, mint társadalmi fenoménről, sőt sokan igazolni akarják, mint az emberhez egyedül méltó magatartást [2], Az Informations Catholiques 1967 júniusi számában kérdést intéztek több neves teológushoz, hogy mit várnak a hit évétől? A feleletben mindegyikük hangoztatta, hogy az egész Egyházat átfogó vállalkozásról van szó, nem pedig arról, hogy a régi apologeták módján elméleti megoldásokkal nyugtassuk meg magunkat. Yves Congar megállapítja: kifelé az a látszat, mintha a nyugtalanság és aggódás késztette volna «rre a lépésre. De a pozitív kezdeményezés nem a félelem jele. Feladatunk abban áll, hogy az Egyház élete összefüggőbben és kitartóbban tükrözze az evangéliumi hitet. A katekézis, liturgia és a keresztény élet legyen igazi hitvallás. Formulákra szükség van, de ha a régiek elavultak, akkor már csak felmondjuk őket, vagy mint szertartást lejátsszuk, de nem éljük át tartalmukat. Johannes Metz úgy látja, hogy meg kell mutatni a hit teremtő erejét. Számunkra ez h kor az „üdvösség napja”, a keresztény szellemiségnek ebben kell megmutatkoznia. A hit Krisztus ígérete szerint karizmatikus erő is és arra képesít, hogy „az ő tetteit vigyük véghez” (Jn 14, 12). Edouard Schillebeeckx a hit szélesebb megalapozását kívánja, hogy a hivő meg tudjon felelni azokra a nehézségekre, amelyek a mai természettudományból és filozófiából fakadnak. A dogmák nem változnak, de értelmük minden korban elmélyülhet, ezért kell őket katolikus szellemben újra átgondolni. Amit krízisnek nevezünk, az lehet a növekedés krízise, nem betegségé. Xavier Murphy még szorosab74
