Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 1. szám - FIGYELŐ - Boda László: A II. Vatikáni Zsinat és a keresztény bölcselet megújulása
nyomán ez a kritikai felülvizsgálás időszerűnek mutatkozik. Mindjárt fölmerül az a probléma, amely nem egészen tisztázott: vájjon mennyiben kívánja a zsinat egységesíteni a katolikus egyetemek, akadémiák és teológiai főiskolák filozófiai oktatását és mennyiben ad teret az önálló kezdeményezésnek? A sokat emlegetett módszerbeli megújulás ugyanis nem mehet végbe „merészebb kezdeményezések” nélkül, amit Gál Ferenc is említ.3 Nyilvánvaló, hogy a zsinat szándéka is ez, különben hogyan is lehetne a bölcseleti tételek kidolgozásánál kellő tekintettel lenni az egyes országokban érvényre jutó filozófiai irányokra?4 Ez a szempont — úgy látszik — arra enged következtetni, hogy a jövőben nem lehet majd gondtalanul használni egy- egy külföldről importált bölcseleti tankönyvet. Másfelől az önálló kezdeményezés mellett szól az a szempont is, hogy a megújulás nem megy végbe egyik napról a másikra és így nem kerülheti el a kísérletezés kockázatát. Ezek a megfontolások azonban elkerülhetetlenné teszik az őszinte önvizsgálatot. Első lépésül szembe kell néznünk filozófiai tanításunk problémáival, mindazzal, ami a skolasztika szemlélet- módjának kitágítását sürgeti. Ismeretes a bibliából, hogy a személy belső megújulása rendszerint együtt jár a név megújításával. Az új elnevezés a keresztény bölcseletnél is időszerűvé vált. Nem arról van szó, hogy a skolasztikát elmarasztaljuk. Értékeit megőrizve mégis tovább kell lépnünk, olyan módszert kialakítva, amely bátrabban alkalmazkodik korunk szemléleti vívmányaihoz: egyfelől a tapasztalati lét iránt nagyobb megnyíltságot tanúsít, másfelől fenomenologikusabb, azaz jobban tekintetbe veszi a fogalmak jelenségi arcát, hogy ezen keresztül közelítse meg a lényeget. A kívülállóknak már régóta szemet szúr ez a név „skolasztika”. Óhatatlanul hozzátapad ugyanis ehhez az elnevezéshez a középkoriság íze, és nem is alaptalanul. Emellett sehogysem illeszkedik be a napjainkban hatást kifejtő bölcseletek sorába. Egzisztencializmus, materializmus, idealizmus, pozitivizmus és — skolasztika? Nem hiteles azonban az „újskolasztika”, sőt a „neotomizmus” név sem, ha a megújuló keresztény bölcseletre alkalmazni akarjuk. A meddő iskolai vitáknak, az iskolás jellegnek háttérbe kell szorulnia bölcseletünk megújuló épületében. Egybehangzó nézete ez korunk legjelentősebb keresztény gondolkodóinak és kifejezett szándéka a zsinatnak. Erről tesz említést Rónay György is, amikor egyik tanulmányában a francia katolikus gondolkodás legújabb irányait mutatja be, főleg Teilhard de Chardin filozófiájával kapcsolatban.5 Mi lenne tehát a stílusos elnevezés? — Minthogy Arisztotelész és Aquinói Szent Tamás rendszerét a „realizmus” névvel illetik (Arisztotelész bölcseletét „ideálrealizmus” névvel is), azért a REALIZMUS, az ŰJREALIZMUS, vagy teljesebben: a KERESZTÉNY REALIZMUS elnevezés illenék talán leginkább ahhoz a bölcseleti irányhoz, amely a keresztény gondolkodás tágasságának méltó képviselője kíván lenni. A fő karaktervonások természetesen megmaradnak. Szent Tamás szelleméhez a jövőben sem maradhat hűtlen a keresztény létértelmezés. Mik ezek a főbb jellemző vonások? A realista valóságszemlélet elfogadja a logikai-ontológiai alapelveket (ellentmondás, okság, analógia elve); elismeri az anyag és a szellem realitását, itt azonban a létrehozó, formát adó, aktív elvnek a szellemet tekinti (Isten, lélek), keresi tehát a jelenségek rétege mögött a metafizikai (tapasztalatfölötti) hatóokokat; ismeretel- méletileg az alanyi tudat körén túllépve törekszik megragadni a tárgyi valóságot, szilárdan vallva az igazság objektív érvényét. Mindehhez járul a más értékek iránti fogékonyság, az értelem nagyra becsülése, a szintézis, az összegező szemlélet megújuló igénye és a jelenben egyre frissülő érdeklődés a valóság tapasztalati rétegei iránt. A hagyományos skolasztikus filozófia új problémákkal megtermékenyülve több mint fél évszázadon keresztül irányította bölcseleti oktatásunkat. Szabatos fogalmaival, kidolgozott rendszerével, fokozott hagyomány-tisztelete mellett is sokféle eltévelyedéstől és bizonytalanságtól óvta meg a keresztény gondolkodást. Olyan filozófusokat és olyan művek sorát mutatja fel, amely kiérdemli a tiszteletet és megbecsülést. A fejlődés azonban fölfedi azokat a hiányosságait, melyek főleg tankönyvekben jelentkeztek, s amelyekkel nyíltan szembe kell néznünk. A skolasztika módszeressége szembetűnő, nem mentes azonban az egyoldalúságoktól. Fogalmi analízisei olykor elszakadnak a tapasztalástól, „hajszál finom” distinkciói nemegyszer aprólékosságba tévednek. Az agyondistingvált fogalmak erdejében még a beavatottnak sem könnyű eligazodni. A túlzásba vitt spekulatív-logikai gondolkodás egyes59
