Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 1. szám - Radó Polikárp: A húsvét misztériuma
Ez az engesztelőcLés akkor is, most is, a Krisztus jósága által alapított szentségek révén történik. Az újjászületést, a régi ember vétkeinek eltemetése után, két szakra- mentum ajándékozza, mind a kettő kimagaslóan húsvéti szentség: a keresztség fürdője, a másik pedig az a szentség, amelyet a régi szent atyák „második keresztség- nek” neveztek: a bünbánat szentsége. Erre az újjászületésre mondja Pál apostol a himnikus dicséretet: „Az Ür Jézus Krisztus nevében és Istenünk lelke által megtisztultunk, szentek lettünk és megigazultunk” (i Kor 6, n). Mindannyiunkat hív Krisztus a megtisztulásra, vessük el régi rongyainkat és öltözzünk az új ember ragyogó köntösébe, aki lélekben és igazságban új teremtmény lett. A húsvéti titok azután - halálból föltámadás - leggyökeresebben az eukarisztia titkában valósul meg. A Jézus-rendelte titokzatos Áldozat-Szentség által az történik Jézus barátjával, az igaz emberrel, amit ekként magyarázott Pál apostol a Kolosz- szai-belieknek: „Minthogy Uratoknak ismertétek el Krisztus Jézust: éljetek is benne! Verjetek benne gyökeret, épüljetek rá! Erősödjetek meg a hitben, ahogy tanultátok és legyen túláradó a hálaadástok!” (Kol 2, 6-7). Gyökeret verünk ugyanis a szent eukarisztia valódi részvétele által Krisztusban. Az eukarisztia ekként záloga, azaz biztosítéka és előlege saját feltámadásunknak. Ahogyan Krisztus feltámadt a szenvedés és a halál után, úgy támadunk majd mi is föl saját földi keresztútunk végezetével, ha a világtörténések órája jelzi ennek idejét. Titokzatos világ a misztériumoké. Legnagyobb közöttük az örök élet, amikor nagyon antropomorf módon - „emberízűen” - ezt mondjuk: „a mennyek országába jutunk”. Hogy ez mit foglal magában, azt nem lehet emberi értelemmel fölérni, csak áhítva sejteni. Lisieuxi szent Terézre nagy hatással volt Abbé Arminjon meditációja [7] a lélek üdvözüléséről, midőn Isten szájába adja ezeket a szavakat: „Most azután én következem - mondja a hálás Isten. Hogyan is felelhetnék másként arra az odaadásra, melyben választottaim magukat nekem fölajánlották, mint azzal, hogy én magamat mérték nélkül nekik ajándékozom? Ha a teremtés jogarát kezükbe adnám, ha fényességem áradatába öltöztetném őket, az sok volna; sokkal több volna, mint amit remélni mertek volna. . . Én azonban életemmel tartozom nekik, az én lényemmel, az én örök és végeérhetetlen létezésemmel. Az kell itt, hogy én legyek lelkűknek a lelke, hogy általjárjam és istenségemmel átitassam őket, mint ahogy a tűz átitatja a vasat.” Kevésbé elvontan fejezi ki magát Ladislaus Boros, az üdvözülés mérhetetlen boldogságáról. [8] Szerinte mindenkinek saját boldogságát ígéri Krisztus, azt amire legjobban vágyakozik. A szamariai asszonynak örökkévaló vizet ígér. A kafarnaumi embernek az életnek örökkévaló kenyerét helyezi kilátásba, Júdea pásztorainak hatalmas nyájakat, örökzöld legelőket. Nekünk mindnyájunknak pedig örökös vendégséget, menyegzőt - ez szimbólum, annak a boldogságnak jelképe, amelyet a legjobban szeretett lénynek birtoklásában lelhetünk. Mindez csupán kép, sápadt hasonlat, a valóságnak halvány tükrözése. A mérhetetlen boldogságot megunni nem lehet, Szent Ágoston [9] gyönyörűen fejti ki, hogy a földi javak közül mindent meg lehet unni, csak egyet nem: „Csömört lelsz az ételben, az italban, a látványosságokban, undort ebben a dologban, meg amabban. Egy valamiben nem találsz ilyent: sohasem unod meg az egészséget.” A „más” világnak egészsége az örök élet. De ez az örök élet, a föltámadt Krisztusban való részesedés, csak a földi élet keresztútján érhető el: per crucem ad lucem. Ez a teljes egészében vett húsvétnak isteni ígérete. Ezt az ígéretet a húsvéti időszakban ünnepeljük a nagyböjt negyven és a húsvét szent ötven napjában. Napról napra mintegy széjjelbontjuk ezt az ígéretet, a mysterium paschale-t. Bő időnk van arra, hogy egészen magunkévá tegyük a húsvéti titoknak evangéliumát. Bennünk is valósággá kell lenni, amit Pál apostol tessza5
