Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 1. szám - FIGYELŐ - Csanád Béla: Európai dialógus a jövő papjának arculatáról
ságát: „A rohamos fejlődés új fázisához érkeztünk. A viták ma már nem korlátozódhatnak rész-szempontokra és lapszéli megjegyzésekre. A papság lényegét érintik. A sajtó, a tájékoztatási eszközök, a papság hivatali magáramaradott- sága, minden ország szemináriumaiban tapasztalt jelenségek teszik fontossá, hogy ne akadémikus kérdéseket vitassunk. Lázadás indult a jelenlegi egyházi struktúrák ellen, a tekintély értelmezése és az egyházi nevelés felfogása ellen. Ezeknek a kihatását most még nem lehet átlátni. A háttérben mindenesetre alapvető bizonytalanság áll a pap szerepére, sőt az egyház értelmére vonatkozóan, a krisztusi üzenet tartalmára vonatkozóan, s hozzá mindez valamiféle összeütközésben a modern szekularizált társadalommal. Vizsgáztatják az egyház küldetését az igazság és a valódiság vonatkozásában, az egyházi struktúrákat funkcióképesség dolgában. A következő évek fogják azokban az országokban is, ahol ez még nem történt meg, ennek a forradalomnak a jelentőségét megvilágítani. A szeminaristák pedig következtetéseiket abból a papi arculatból fogiák levonni, amely előttük áll — ha mi haladéktalanul nem válaszolunk kérdéseikre.” A kongresszus tehát legfőbb feladatának tekintette, hogy alapvetően gondolkodjék a jövő papjának arculatáról, „minden aggodalom és tabuizálás nélkül”. A iövő papiának az arculatát mindenek előtt az újszövetségi papi eszményhez kell hozzámérni, az eredeti krisztusi archoz. Ennek a hangsúlvozá- sához illően az első előadás az úiszö- vetségi papság biblikus szemléletét igyekezett tisztázni. Josef Blank (Würzburg) professzor referátumának a címe volt: „A pap a Biblia fényében.” Sajnos, Blank professzor alapozásnak szánt tanulmánya lett a kongresszus legnyugtalanítóbb és legtöbb vitát kiváltó előadása. S az a zavar, amelv biblikus tudósaink eev részének a lelkében uralkodik s a vitázók Blank professzor fejére is idéztek, kissé az egész tanácskozásra rá- nvomta bélvegét. Blank professzor néha túlzottan élesen fogalmazott és különböztetett. s hozzá eléggé egyodalúan exegetizált, ezzel nagv ellentmondást váltott ki maga ellen. Előadásában éles határt vont Jézus Krisztus élete és az ó- szövetségi hivatalos papság tevékenysége között. Azt bizonygatta, hogy az Űr az ószövetségi kultikus és jogi papi renddel élesen szemben állt, sőt papságról — maga és tanítványai papságáról — soha nem is beszélt. Jézus életének (és ezzel „papi tevékenységének”) a lényeges vonása az Atya iránti engedelmesség volt. A ókeresztény·' korban is ezt a szolgálati karaktert hangsúlyozták a papságban és szó sem volt valami új hierarchikus rendről. A hivatali és rendi papság a történelem során kialakult intézmény, s nagy szükség volna visz- szatérni manapság az eredeti, biblikus alapokhoz. A vita során azonban éppen azt a vádat szögezték neki, hogy nem adott biztos biblikus alapot, előadása alapján majdnem azt is kétségbe lehetne vonni, hogy Krisztus egyáltalán rendelt-e speciális papságot. Ä felszólalók hangsúlyozták (gyakran neves profesz- szorok vitáztak egymással), hogy Blank exegézise ellentétesnek látszik más biblikus helyekkel és tényekkel: Krisztusban úgy valósult meg az új szövetség, hogy egész élete betetőzése (nem ellentéte) az ószövetségnek, egész élete csak a mysterium paschale fényében érthető és magyarázható meg. Éppen ezért Krisztus egész élete, halála és feltámadása áldozatbemutatás és imádság volt (ahogy valaki Congart idézte). A múltba való visszatérés emlegetése kapcsán általánosságban felvetődött az a kérdés is, nem lényegében helytelen-e az a szemlélet, amely nem lát fejlődést az egyház történelmi alakulásában. H. R. Schlette (Bonn) a jövő papi arculatának szituációs problémáiról szólt, amikor a világban zajló „Szekularizá- lódás”-ról beszélt. Schlette (aki egyébként világi hivő) alapvető megállapításaival szinte mindenki egyetértett, amíg a tényeket tárta fel. Következtetéseivel már vitába szálltak. A mai világ a maga kultúrájában és civilizációjában egyre erősebben szekularizálódik. A szeku- larizálódás ellentmondani látszik vagy legalábbis nehézségeket okoz minden szakrális, divinizált szemléletnek, ezért a mai ember nehezen fogja fel a szentségek és általában a szakralizálás jelentőségét. Nehezen tudja például felfogni a kiemelt, ..felszentelt”, kiváltságolt papság tényét, a ..szent személyeket” és „szent tárgyakat”, akik és amelyek különleges törvények szerint élnek stb. A szekularizálódás korántsem ért véget — mondotta Schlette, s különösen J. B. Metz „Christliche Anthropozentrik — über die Denkformen des Thomas von Aquin” c. híres könvvére hivatkozott, amikor hangsúlyozta, hogy bizonyos értelemben a kereszténységnek is el kell ismernie a szekularizálódás folyamatát, amennyiben a világ a maga sajátos világi valóságában is megérthető és értékelhető. A szekularizálódás mértéke és menete a továbbiakban tőlünk is függ; mindenesetre a krisztusi 53
