Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 1. szám - Radó Polikárp: A húsvét misztériuma
Így azután ezentúl a hivő keresztény halála is kifejezi halálának belevételét Krisztus halálába, mert „a szenteknek ünnepnapjain is az egyház a húsvéti misztériumot ünnepeli meg”. [5] Ezért végső konklúzió gyanánt az egyház levonja azt a rendelkezést, hogy a liturgikus évet olyaténként kell megújítani, hogy a hívők áhítatának kellő növelésére elsősorban a keresztény megváltás misztériumait, leginkább pedig a húsvét misztériumát ünnepeljék meg. [6] Utolérhetetlen mélységgel jelentette ki ezt a titkot, a húsvéti misztériumot, Pál apostol a korinthoszi első keresztényeknek, ö maga „örömhírnek”, euangelion-nak mondja ezt a titkot: „Figyelmetekbe ajánlom az örömhírt, melyet hirdettem nektek. Általa üdvösségre is juttok, ha megtartjátok úgy, ahogyan hirdettem nektek.” - A legalapvetőbb fontosságú éppen a húsvét titka, amelyet e szavakkal ír le: „Első sorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, amint az Írás is mondja. Eltemették és harmadnapon föltámadt” (1 Kor 15, 1-4). Ez az örömhír azonban nem csupán hitnek tárgya, nemcsak elfogadni kell értelemmel, hanem meg is kell azt ragadni és magunkévá tenni. Krisztus ugyanis meghívott bennünket, hogy legyünk sorsának részesei. Testvérei leszünk, ő az elsőszülött vala- menyi között és így a mennyei Atya gyermekei leszünk és örökös-társai Krisztusnak, aki atyjának örök birodalmába vezet minket. Egyben kell tehát szemlélni Krisztus szenvedését és halálát: ezt tesszük a nagyböjt negyven napjaiban, de utána ötven napon keresztül a feltámadás, a mennybemenetel, a megdicsőülés titkaira fordítjuk szemünket. És mindebbe belevesszük magunkat: a szakramentumok, nevezetesen a keresztség és a bűnbánat által meghalunk a vétkeknek, és a kegyelem életében Krisztussal együtt feltámadva, az örök élet várományosai, majd, ha eljött „az az óra”, akkor birtokosai leszünk. Ez a húsvét titka: „Ha ugyanis halálának hasonlósága által egybenőttünk Vele, akkor föl- támadásában is úgy leszünk” (Róm 6, 5). A húsvét titka új, egységes keresztény világképet ád nekünk. A „húsvéti Krisztus”, azaz a kiszenvedett és föltámadott Istenember a kozmosz középpontja, életünknek értelme, biztos boldogságunknak záloga. Egybenőve Krisztussal, kereszténységünk húsvéti kereszténység lesz, életünk „húsvéti” abban az igaz értelemben, amit a húsvétnak eredeti neve kifejez. Pászka = húsvét ugyanis „átmenetet” jelent és az evangélium szerinti keresztény életünk lesz majd a hit, amely átvezet az örökkévalóságba. Jézus szenvedésének és halálának örömhíre azonban nem puszta szózat. Nem egyszerű kijelentés csupán, hanem megvalósítandó életelv követésének ígérete. A húsvéti misztérium „Jézus Krisztus megjelenése által nyilvánvalóvá lett” és abban áll, hogy Jézus „legyőzte a halált és fölragyogtatta a halhatatlan életet, az örömhír által” (1 Tim 1, 10). Pál apostol és a többi apostol, hirdető és tanító mondotta el először ezeket, és utánuk azoknak utódai: a századokon keresztül az egymást felváltó püspökök és papok, a halált pedig legyőzi az evangélium, az örömhír. Ez az örömhír pedig megint nem csupán értelmi igazság, hanem élet is. Teendő, halaszthatatlan, legfontosabb teendő. A húsvéti titok életünkre váltva: fel kell számolni a múltat. El kell pusztítani vétkeinket, ki kell engesztelődni Istennel. Ez a húsvéti élet első lépése, amint Pál apostol hirdette: Az Üristen „Krisztusban ki- engesztelődött a világgal és nem számítja be bűneinket, sőt” - jelenti ki büszke örömmel, öntudattal Szent Pál: „Ránk bízta a kiengesztelés igéjét.” És ezután - mintha nekünk mondaná — mondja is, kiáltja korintoszi híveinek: „Krisztus követségében járunk, Isten maga buzdít titeket miáltalunk, Krisztus nevében kérlek titeket: Engesztelődjetek ki Istennel!” (2 Kor 5, 19). 4
