Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 1. szám - MEDITÁCIÓ - Nagy Árpád: Az emberi sors húsvét fényében
önmagából kiűző hajtóerejét arra használjuk fel, hogy ezzel a kezdeti energiával túljussunk a „föld vonzóerején” és találjunk egy biztos pontot a transcendensben. Isten válasza Mindaz, amit eddig az ember ,,személyes sérelméről” és „kiszolgáltatottságáról” átgondoltunk, első pillanatra talán mesterkéltnek tűnhet, annak ellenére, hogy állandó, az emberi sorsban mindig jelenlévő adottságot fejez ki. Az ember ellentmondásos léthelyzetéből a kivezető utat - túl a bölcseleti meggondolásokon - Jézus Krisztus történelmi valósága szabja meg. Most ne gondoljunk Pilátusra és Kaifásra, a zsidók politikai álmaira és Jézus sajátos helyzetére; Ádám bűnére, vagy az ember személyes bűneire; zárjunk ki most gondolatkörünkből minden elméletet a ,,Cur Deus homo” kérdésben, amit Szt. Anzelm előtt és után kigondoltak a teológusok és csak egyetlen képletre figyeljünk: „Isten”-,,Ember”. Az „Ember” mögé gondoljuk oda az előbb mondottakat; az „Isten” mögé azt, ami ezután következik. Emberi történelmünk egy meghatározott napján, Krisztusban megjelent közöttünk az Isten (Jn. i, 14). Világosan tudomásunkra hozta: ö az Atya küldötte (Jn. i6, 28), egylényegű az Atyával, tehát az Atya személyét teljes joggal képviseli (Jn. 3, 16). így a világot teremtő Isten, a mindenség Ura, aki emberi létünket és életünket meghatározta — közénk lépett, teljes emberi sorsot vállalt és ugyanazon a földön, ahol mi járunk, ugyanazon a pályán, ahol mi közlekedünk szembe jött velünk és elénk állt. Nem tisztázta előre a találkozás feltételeit - szándékainkat és az ő elképzeléseit -, isteni hatalmát elrejtve, teljesen védtelenül megjelent közöttünk. Krisztusban az Isten kiszolgáltatta magát az Embernek. Nem jogadtuk őt udvariasan. Hogy miért tettük - teljesen mindegy. Most csak a tény a fontos. Az Isten ránk bízta magát és az Ember megkötözte az emberré lett Isten kezét, hátát ostorral verte, végighurcolta az utcán, felvitte egy kopasz domb tetejére és ott, mint egy gonosztevőt megölte. Az Isten Krisztusban kifeszített karral és átszúrt mellel felelet az Embernek: „vállaltam - én, az Isten - veled szemben a teljes kiszolgáltatottságot. Halálodban magamra rendeltelek, de Fiam halálában elnémítom panaszodat...” Félelmes jelkép ez a vér- és hússzagú tény. Krisztus halálában mindent elvettünk Istentől - amit egyáltalán elvehettünk. Az Ember meggyőződése teljes lehet Isten odaadásáról. Önmagát győzhette meg pokoli kíváncsiságában. A legdrágább életet pusztító gyűlölet elérte a bizonyítás végső határát. A halál - mint egyszerű és egyértelmű felelet - az Ember keze között született meg. Az emberi sors értelme — Krisztus Az emberi értelem szüntelenül arra törekszik, hogy a vele szembenálló valóságot lehetőleg egyetlen idea egységébe integrálja. De mindig tapasztalnia kell, hogy minél szélesebb területet ragad meg szellemileg a valóságból, annál üresebb lesz a fogalom tartalma, mert a lét gazdasága és súlya kihull a fogalom könnyű hálójából. Egyedül az Isten képes a teremtés végtelen erőtől duzzadó ,,fiat”-ja után a megtestesült Igében közölni magát, aki egyben az ember és az emberrel szembenálló valóság eleven tartalma. „ö a láthatatlan Isten képmása - minden teremtmény elsőszülöttje. Benne teremtett mindent a mennyben és a földön: láthatókat és láthatatlanokat... mindent általa és érte teremtett, ö előbb van mindennél és benne áll fönn minden. Ügy tet- változó anyagvilág sajátos konstellációjában - minden illúzió nélkül - elmúló le46
