Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 1. szám - TÁVLATOK - Isten, az ember nagy ügye
lenségére is. Az élet bizonytalanságának számbavétele a vallás világában is jelentkezik. S ez épp az erősebb hit, a bizakodóbb reménynek következménye. Az Istenre való hagyatkozás, a benne való abszolút megnyugvás nem adhat ugyan „polgári” biztonságérzetet. Viszont mégis őseredeti bibliás magatartás ez, mely remélni tud és akar az emberi reménytelenség ellenére is. Megváltozik viszonyunk a másik ember felé is. A régi tartózkodást sokkal nagyobb feltártság, nyíltság kezdi felváltani. A hivő ember valóságérzéke tudatosan kezdi keresni az emberi találkozás és a párbeszéd lehetőségét. E találkozás szelleme élteti mindinkább papok és világi hívek, az egyes vallások tagjai között jelentkező kapcsolat-teremtést. Ugyanígy fordulunk egészen más szemléletű, felfogást valló emberek felé is. Sőt, szinte az a helyzet, hogy a másképp gondolkodók felé nyíltabbak kezdünk lenni, azokat jobban meg kívánjuk érteni, mint saját hit-testvéreinket. Ez utóbbiakat gyakran kritikusabban bíráljuk felül, mint a kívülállókat. Mindehhez még hozzászámíthatjuk azt a körülményt, hogy a modern pszichológia a vallásos életnek és élményeknek bizonyos területeit könyörtelenül leleplezte és ma már — józan belátással - a régi „hivatalos vallásosság” nem egy formáját mint „ál-vallásosságot” tartjuk nyilván. Röviden: mindenütt és mindenben a valódi, a hivő valóságszemléletből fakadó vallásosságot akarjuk megragadni. Mind erőteljesebben fordulunk az üdvösségünkről szóló kinyilatkoztatás mondanivalója felé. Joggal beszélhetünk ezért „modern” vallásos érzékről, hivő valóságszemléletről. Bármennyire is tölt el azonban jóleső örömmel ez a „modern” vallási megújulás, nem hallgathatjuk el, hogy minden értéke mellett magában hordja - mint annak idején az ellenreformációs törekvésekben — az egyoldalúság csíráját. Sok mindenről kezdünk oly kizárólagossággal beszélni, hogy lassan bizonyos dolgokat, igazságokat agyonhallgatunk. Kétségtelen ugyan, hogy számos mai keresztény nem érzi jól magát a régies atmoszférában. Számos - kiváltképp fiatal ember - veszíti el ezért lassan és csendben hitét. Számos régi „forma” összeegyeztethetetlen sokak számára az élet valóságával. S mivel azokban mutatták be nekik a kereszténységet - a lényegesnek, az egésznek fordítanak hátat. - Ilyen körülmények között mérhetetlenül fontos a lényegest és változhatatlant minél világosabban feltárni, a maga teljességében bemutatni. Igaz és szükséges, hogy a keresztény életet meg kell tisztítani mindattól, ami napjainkban még mindig a túlhaladott és deformált vallási szemlélet maradványaként él közöttünk. Mindezt azonban úgy kell elvégeznünk, hogy a valóban keresztény voltunkhoz, hitünkhöz tartozó, mindezt jelentő igazságok ne essenek e tisztogató akció áldozatává. A már eddig is tapasztalható eredmények hosszas fáradozás gyümölcseként kezdenek mindinkább beérni. Nem téveszthetjük azonban soha szem elől, hogy a kereszténység időtálló értékeit nem valami „ellen” kell megfogalmazni és nem is egyetlen kor teológiájából (pl. a középkoréból) kell kiolvasni. Az egész dogmát, azaz a keresztény tanítás és élet szintézisét, teljességét kell a hívek elé tárni. Ezt igényli napjaink modern emberének valóságszemlélete. E szintézisnek nem tesznek jó szolgálatot az egyoldalú állás- foglalások. Kell tudnunk az újból „markolni”, de úgy, hogy semmi ne hulljon ki a régi, időtálló értékekből kezünk közül. És ezt a munkát csakis úgy végezhetjük el, ha szemünk előtt tartjuk az egyház egész tradícióját és az egyházi tanítóhivatalnak vezetőszerepét. * Isten, az ember nagy ügye Egy esztendeje jelent meg és rövid idő alatt harmadik kiadása előtt áll a neves protestáns teológusnak, Heinz Zahrnt- nak könyve: Die Sache mit Gott (Mün39
