Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 1. szám - Rónay György: Ars praedicandi
3. „Ratiocinando”, okoskodva, vagyis bizonyos logikai metódusok szerint: ellen- tétezéssel, cáfolással, ellenvélemények fölsorolásával és meggyőzésével, szentírásból vett példák előhozásával. 4. „Per auctoritates concordantes”, olyan megfelelő szentírási helyek fölsorolásával, melyek vagy szóban (in germino), vagy értelemben (in sententia) megegyeznek, vagy az egyik teljesebben mondja meg, amit a másik állít (minus plene, magis perfecte). 5. „Per ea, quae sunt ejusdem cognitionis”: azonos gyökérből kiindulva; vagyis ha például a szövegben fölsőfokú melléknév áll, kifejteni, mit jelent közép, mi» alapfokon; ha az igei állítmány kijelentő módú, megmagyarázni, mit jelentene a mondat föltételes, mit fölszólító módban, és így tovább. 6. „Per metaphoras”, a téma szavainak metaforikus átvitelével és értelmezésével; például a „justus germinabit sicut lilium” szövegben: az igaz méltán hasonlítható liliomhoz, mert ahogy a liliom jóillatú, úgy az igaz jóhírű, és így tovább. 7. „Diversimodo exponere themam”: különféleként értelmezni a témát, éspedig szószerint (litteraliter), képletesen, illetve hasonlítva (allegorice), erkölcsi értelemben (tropologice), végül úgy, hogy valaminő földi vagy a küzdő egyházban mutatkozó tény a túlvilági életre vagy a győzedelmes egyházra utal (anagogice). 8. „Per causas et effectus”, okról okozatra, okozatról okra haladva. [10] Ezt a meglehetősen bonyodalmas technikát és művészetet, az „ars condonandi”-t Magyarországon a tizenharmadik század végén már ismerték és gyakorolták; eszerint prédikáltak. Az 1291-94-es évekből maradt fönn Benedek nagyváradi püspök két szentbeszéde László királyról; mindkettő ilyen szabályok szerint készült. [11] Témája: „Beata terra, cujus rex nobilis est”. Ezt az első beszéd először „per verba” fejti ki, azután az egyes divíziókat tovább elemzi: mit jelent például a „nobilitas”, majd ezt „dividendo” taglalva elsorolja, mi a nemesség négy tulajdonsága, s az így nyert aldivíziókat „per auctorites concordantes” magyarázva szentírási helyekkel támogatja. - A második beszédben jól megfigyelhető a téma és melléktéma szövése. A főtéma: „Beata terra, cujus rex nobilis est”. Rögtön következik a melléktéma: „Beata lingua, quae nunquam nisi de Deo novit constituere sermonem”. A kettőt láthatólag a „beata” szó s annak fogalmi tartalma kapcsolja egybe (realiter et vocaliter egyeznek tehát). De mert arra, hogy csak Istenről beszéljünk, egyedül Isten kegyelméből vagyunk képesek, imádkozzunk tehát, hogy mind az én nyelvemet nyissa meg csodái méltó elmondására, mind a ti szíveteket méltó meghallgatására: - a szöveg tehát, megfelelve a prothema-választás egyik követelményének, úgy jut el az isteni segítséghez folyamodásig (ad divinum auxilium impetrandum), hogy egyszerre vonatkozik a szónokra is, meg a hallgatóságra is. Jó fél századdal későbbi keletűek azok a szentbeszédek, melyeket minden valószínűség szerint domonkosrendi szerzetesek tartottak a pécsi egyetem hallgatói előtt, vagy készítettek minta-prédikációknak a hallgatók számára; — ezeken is megfigyelhető az „ars condonandi” kifinomult technikájának tudós alkalmazása. „A szerző eljárása az - írta a magyar vonatkozású beszédek szövegének kiadója, Békefi Rémig -, hogy jeligével kezdi beszédét”, vagyis az „ars praedicandi” szabályai szerint megadja témáját. „Azután a jeligét alkotó részeire bontja és a főgondolatot vagy a vezérszót értelmezi”, vagyis következik szabályszerűen a divisio, distinctio és dilatatio. „Magyarázatai közben mozgósítja a szentírást, az egyházatyákat és egyéb írókat, mint Arisztotelészt, Cicerót, Sallustiust, Solinust, sőt még Juvenalist is”, vagyis megintcsak a szabályok szerint a dilatatióban alkalmazza a „per auctoritates concordantes” módszerét. Újdonság azonban nála, hogy konkordáló tekintélyei már nemcsak a szent szerzők, már nemcsak a kánoni szövegek és az egyházatyák, hanem 28
