Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)

1968 / 4. szám - FIGYELŐ - Lőrincz Imre: A liturgikus tér kialakítása

sével lehetne megoldani a kérdést. Tehát meg kell találnunk a szentségháznak az oltárhoz és az oltártér többi berendezési tárgyához való helyes viszonyát. A variálási lehetőség a helyi adottságoknak megfelelően igen bő. Az ideális megoldáshoz a következőket kell figyelembe venni. 1. Úgy válasszuk meg a tabernákulum he­lyét és formáját, hogy kitűnjék az oltár első­sége, amelyet az áldozat elsőbbsége biztosít számára. 2. A szentségház ne essék az oltártól túlsá­gosan távolra, hogy áldoztatáskor megközelít­hető legyen. De ne essék túlságosan közel se, hogy az Oltáriszentség jelenléte ne zavarja a liturgia menetét, főleg ne tegyen szükségessé sok rcverenciázást. 3. A templomba ájtatoskodni betérők köny- nyen találják meg és ismerjék föl, anélkül azonban, hogy a szentmisét ünneplő közösség­nek látási középpontjába esne. Igen ajánlatos számára a templom főterének és egyik mellék­terének érintkezési pontja. 4. Ne kerüljön se a papnak, se a híveknek a háta mögé. Mély szentélyű régi templomok átrendezése esetén csak akkor állhat az oltár hátamögött annak tengelyében, ha tekintélyes távolság (legalább 6-7 m) marad a miséző pap háta és a tabernákulum között, de akkor is föl kell annyira emelni, hogy a miséző ne takarja el. 5. Legyen közelében nyugodt és csendes tér az elmélyülő magánájtatosság számára. Megjegyezhetjük még ehhez a témához, hogy újabban kísérleteznek azzal, hogy az ol­tár közelében elhelyezett tabernákulumot kö­zösségi mise idején függönnyel takarják el a hívek tekintete elől. Négypólusos (oltár, tabernákulum, ambó, szék) elrendezése esetére legideálisabbnak lát­szik az, ha a presbitérium középtengelyében a hívekhez legközelebb áll az oltár, egyik ol­dalán (lehetőleg a régi „lecke-oldalon”, a hí­vek felől nézve az oltártól jobbra) a taberná­kulum, a másik oldalon az Ige liturgiájának körlete: az oltártól nem messze az ambo, a kettő között, de hátrább, a papi szék. A négy pólus szabálytalan négyszöget zár be (1. ábra). Négy pólus esetében is lehetséges három­szöges elrendezés: a háromszögnek a hívek felé néző csúcsában az oltár, hátsó csúcsai­ban a hívek felől nézve jobbra a takernáku- lum, balra az ambo, a papi szék pedig az oltár mögött az átfogó közepén. Ilyenkor a széket annyira meg kell emelni, hogy még ülés közben se takarja az oltár a celebránst (2. ábra). Előfordulhat, hogy az Eukarisztiát külön ká­polnában őrzik, vagy a tabernákulum annyira távol esik az oltártól, hogy a presbitérium berendezésénél nem kell rá tekintettel lenni. Ilyenkor beszélünk hárompólusos (oltár, ambo, szék) elrendezésről. Legegyszerűbb változatai a háromszög alaprajzúak: 1. A háromszög csúcsával néz a hívek felé és ott áll az oltár, az egyik hátsó csúcsban a régi „evangéliumi oldalon” az ambo, a mási­kon a szék (3. ábra). 2. A háromszög befogójával néz a hívek felé. Egyik csúcsában, a hívek felől nézve jobbról, az oltár, a másikban az ambo, a hát­só csúcsban a papi szék (4. ábra). A felsorolt megoldások természetesen csak tájékoztató jellegűek. Nincsenek egyedül üd­vözítő formulák, minden helyre érvényes sab­lonok. Mindig egyedileg, a körülmények kellő mérlegelése után kell az egyes tereket beren­dezni. (Természetesen liturgikus és építész­szakértő meghallgatásával!) Arra mindenkép­pen ügyelni kell azonban, hogy az egyes kör­letek ne zsúfolódjanak össze. Mindig legyen köztük levegős tér. Ezért szűk helyen nem kell ragaszkodni pl. ambo felállításához. Ve­zetheti a papi széktől is az egész igeliturgiát a celebráns. Ne törekedjünk továbbá minden áron szimmetriára, mert merevségre vezethet. A presbitériummal kapcsolatban kell még megemlékeznünk a karvezető, az énekkar és az orgona, illetve orgonista elhelyezéséről, hiszen ők is kiemelt részei a liturgiának. Helyükre vonatkozóan az Instrukció 97. pontja ezt mond­ja: „A scholát és az orgonát úgy kell elhe­lyezni, hogy világosan kitűnjék, hogy a schola és az orgonista az összegyűlt közösségnek egy része, továbbá, hogy a liturgikus tisztségüket lehető legalkalmasabb módon láthassák el.” Legmegfelelőbbnek látszik ezért, ha helyük átmenetet képez a hívek és az oltárkörlet kö­zött. Vannak, akik ezt a helyet az oltár köze­lében, a presbitérium valamelyik oldalán ke­resik a hivő közösség közelében, kevésbé al­kalmas az a megoldás, hogy az oltár mögött legyenek. Terüket mindenesetre meg lehet emelni egy lépcsőfokkal. A liturgikus megújulás egyik törekvése, hogy a keresztség szentségét ismét az őt megillető magas méltóságra emelje és lehetőleg ünnepé­lyessé és közösségivé tegye kiszolgáltatását. A Liturgikus Konstitúció elrendeli szertartá­sának felülvizsgálását (64-69. art.). Az Instruk­ció pedig így emlékszik meg kiszolgáltatásának helyéről a 99. pontban: „Ha a keresztelő he­lyet (baptisztériumot) építenek és rendeznek be, gondosan ügyeljenek arra, hogy világosan kitűnjék a keresztség szentségének méltósága, és hogy a hely alkalmas legyen közösségi szertar­tás végzésére.” A keresztelő helyiség kiképzé­sének tehát a keresztelés cselekményéhez kell igazodnia. A szentség méltósága pedig meg­kívánja, hogy azt a helyet kizárólag csak a keresztség kiszolgáltatására használják. A keresztség az egyházba-lépés szentsége. Ezért sokan a bejárat közelében kívánják el­helyezni a baptisztériumot. Nevelő erőt látnak abban, hogy a hívek a templomba lépve lássák és így saját keresztelésükre emlékezve, fölújít­sák magukban a keresztségi ígéreteket és ke­resztényi méltóságuk tudatát. Mások éppen a szentség fontosságának és méltóságának kieme­251

Next

/
Thumbnails
Contents