Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)

1968 / 4. szám - TÁVLATOK - Ianua vitae (Döntés a halál pillanatában?)

koztatása nyomán születik majd meg. Erre utal az újszövetség is, amely - an­nak ellenére, hogy a kegyelem áradásá­ról szóló örömhír —, kitart amellett, hogy az embereket Krisztus „tetteik szerint” fogja megítélni, hogy a számadásra min­denki saját életét viszi majd. Az ember­nek - a kegyelem működése mellett - mindig marad elégséges szabadsága ah­hoz, hogy saját végső sorsát ne életével hozott döntése (Lebensentscheidung) el­lenére kényszerítsék rá. Nem véletlen, hogy az egyházatyák kora óta döntő fel­adatának tekintette a keresztény igehir­detés, hogy a felelősséget tudatossá tegye, s azt az „Uram, Uram” mondá­sának hamis bizakodásával szembeállít­sa. A kegyelem radikalitása és az embert nap mint nap igénybe vevő felelősség: e kettő együtt jelenti a keresztény ember­nek- Krisztusra építő és felé tartó életét. Ékre gondolva cselekszik nagy öntudat­tal és felelősen az ember, mivel tudja, hogy élete, tettei nem játék, hogy szá­mot kell adni sáfárkodásáról. Életünk­nek épp e komolyságában rejlik annak méltósága is. A várt és bekövetkező ítéletben való­ban nem más, mint Jézus Krisztus lesz bíránk. Épp erre gondolva tudjuk, hogy az ítélet felé nemcsak remegve, de re­ménységgel is haladhatunk. Teljes re­ménységgel, mivel az ítéletet tartó nem LADISLAUS BOROS magyar földön szüle­tett 1927-ben. Középiskoláit Kalocsán végezte, érettségi után a jezsuita rendbe lépett. Filo­zófiai tanulmányait Szegeden kezdte, majd Innsbruckban és Chieriben folytatta. München­ben avatták a filozófia doktorává. Teológiai tanulmányokat Belgiumban, Franciaországban és Angliában végzett. Most Zürichben él, 1959 1963 óta a vallástudományok megbízott előadó­ja Innsbruckban. Könyv alakban megjelent na­gyobb munkái: Mysterium mortis (1962), Der anwesende Gott (1964), Erlöstes Dasein (1965), Im Menschen Gott begegnen (1967), In der Versuchung (1967). Könyvei nagy sikert értek el, a legtöbb sorozatos kiadásban jelent meg, így például az Erlöstes Dasein c. másfél év alatt öt kiadásban forgott közkézen. Boros kiváló képviselője az ún. kérügma­valaki idegen, hanem testvérünk: az em­berré lett és az embersorsot ismerő, em­beri testét a dicsőségbe is felemelő Krisz­tus. Az, aki minden embertestvérének - ha láthatatlanul is, ha felismeretlenül is - pályatársa volt életútján. A felelős tet­tekben lépkedő és épp ezen az úton való­ban emberi életet hordozó teremtmény így a nagy találkozásnál az elé a bíró elé áll majd, aki így szólítja meg: Ne félj, én vagyok! A „végső dolgok”, így a halál prob­lematikája is — mint bevezetésünkben említettük - valóban „viharsarka” ma a teológiának. Tisztító, felkavaró, termé­kenyítő gondolatok - egyben súlyos ne­hézségek is jelentkeznek a halál miszté­riuma, az „élet kapuja” árnyékában. Ami pedig a „végső döntés” hipotézisét illeti, mellyel behatóbban - bár így is csak néhány problémát említve - foglalkoz­tunk, Winklhoferrel együtt elmondhat­juk, hogy az optio finalis minden eddigi variánsa még további tisztázásra és bib­likus alapozásra szorul. Csak ezen az úton kerülhet ki abból a helyzetéből, hogy kivédhesse a kritika állítását, ti. hogy nincs ihegfelelő érv sem ellene, sem mellette. Röviden: a halálban való végső döntésről szóló teória ma még nem több, mint hipotézis. nr. tikus teológiának. Minden írása rendkívüli meditativ képességeiről és keresztény optimiz­musáról tanúskodik. „Központi” dogmája, amelyből általában kiindulni szokott: Isten emberréválása, a megtestesülés. Szerinte ez a tény, a megtestesülés az ember méltóságának és nagyságának igazi titka, az emberi evolúció forrása, a keresztény humanizmus lényege. Ke­vesen írtak olyan mély és szép gondolatokat az Incarnatióról, mint Boros. Munkamódszere - ahogy ő maga előadja a meditáció (imádságos megragadása az igaz­ságnak). Munkájában irányítói: a Szentírás, főleg az Evangélium és Aquinói Szent Tamás - ezekhez adja hozzá a modern problémák, igények és törekvések hangját. (cs. b.) 241

Next

/
Thumbnails
Contents