Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)

1968 / 4. szám - TÁVLATOK - Ianua vitae (Döntés a halál pillanatában?)

ellen, - így dönthet Isten mellett és ellen is. Továbbá: e döntéseket - míg él - szüntelenül revideálhatja, módosíthatja is, pl. a „tökéletes bánat” vagy a halálos bűn által. Mindaz, aki ily döntés reali­tását tagadná, tagadnia kell a halálos bűnt csakúgy, mint az Isten felé forduló szeretetet is. S itt Spindler kritikájának - saját véleménye szerint - döntő pont­jához érkezik el. Felteszi ugyanis a kér­dést: vajon az ember életében végrehaj­tott minden jó és rossz cselekedet, mivel azokat az ember - a hipotézis szerint - saját lényének idegenségében (in der Fremdheit seines eigenen Wesens) és nem eléggé összeszedetten hajtotta végre, - fö­löslegesek tán és nem számítanak? Ez a kinyilatkoztatással és az egyház hitével ellenkeznék. Vajon hiába szól a Jelené­sek tkönyve a „halálig tartó hűségről” (z, 10)? Vagy miért beszél a szentírás oly gyakran éberségről és a jócselekedetekért járó jutalomról? Spindeler nem látja helyénvalónak a Krisztus megváltói halálára, halálában való döntésére, önátadására való hivat­kozást. Krisztus örök isteni döntése ugyanis itt a földön már a megtestesülés pillanatában realizálódott (engedelmes volt a halálig és nem: a halálban). A szentírásban más vonatkozásban sem ta­lálkozunk olyan kijelentéssel, melyben a halál, mint a végső döntés pillanata szerepelne. A halált a kinyilatkoztatás csakis abban az értelemeben nevezi vég­ső, utolsó döntésnek, hogy utána már nincs lehetőség többé dönteni. Oly végső pillanat ez, melynek idejéről egyedül Isten dönt, s mely a lelket készen kell hogy találja. Ezzel szemben a szentírás ismételten szól a halál előtti jócselekedetek sors­döntő jelentőségéről, érdemszerző voltá­ról. Ugyancsak beszél az életben végre­hajtott rosszcselekedetekért járó bünte­tésről. Spindeler néhány szentírási példát is említ. így pl. a jobb lator esetét, aki­nek Krisztus, midőn az hozzá fohászko­dik, azt feleli, hogy még ma vele lesz a paradicsomban (Lk. 23, 43). Egyszerűen fejetetejére állítanók e világos, egyszerű szavakat, ha - a hipotézis szellemében- így értelmeznők azokat: Majd ha ha­lálod pillanatában újra találkozol velem, akkor egészen és véglegesen dönthetsz mellettem vagy ellenem. - Számos egyéb helyet lehetne még a szentírásból felso­rakoztam, így pl. a jó gyümölcs termésé­ről, a nyolc boldogságról, a legkisebbnek nyújtott vagy elmulasztott segítségről, a farizeusokhoz intézett jajkiáltásokról, Jé­zus kortársaihoz intézett korholásairól, a megbocsátó szeretetről stb. szóló krisztusi tanítást. Isten kinyilatkoztatott szava nem azt mondja: mivel halálodban a jót akartad tenni, helyesen akartál válasz­tani - jöjj, Atyám áldotta, hanem: jöj­jetek Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített orszá­got. Éheztem ugyanis és ennem adta­tok.. .” (Mt 25, 34-46). Számos egyéb probléma érintése után Spindeler felteszi a kérdést: lehet-e egy bölcseleti hipotézist, mely az egziszten- cialista szemlélet ateista és pesszimista világából fakad, mely nélkülözi az em­beri tapasztalás támaszát, s ellene mond azon tapasztalatoknak, amelyet mások halálánál szerzünk - teológiai tanítás, megfontolás teljesértékű alapjává tenni? Egyébként a hipotézis ellene mond a ki­nyilatkoztatásnak, a keresztény tradíció­nak és legalábbis megkérdőjelezi az emberi élet, küzködés, munka értelmét és érté­két. Úgy véljük, nem kétséges, hogy Spin­deler ismertetett kritikájában valóban súlyos problémákra mutat rá. E problé­mák realitását érzékelteti a bevezetőben bemutatott néhány szemelvény egy ateis­ta és egy keresztény bölcselő írásaiból is. De érezte - úgy tűnik - a nehézségeket Boros is, aki maga is hangoztatja az „előzményeknek”, az emberéletnek je­lentőségét örök sorsunk szempontjából. Spindeler egyéb kritikai megjegyzést is tesz. így pl. utal arra, hogy a halál- ban minden bizonnyal még nem beszél­hetünk a Krisztussal való találkozásról, mint „visio beata”-ról. A keresztény hit szerint ugyanis a boldog istenlátás már a beteljesedés, a végső és visszavonha­tatlan istenbírás. Milyen akkor ez a ta­lálkozás Krisztussal? Vajon a hitben, a 236

Next

/
Thumbnails
Contents