Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 3. szám - MEDITÁCIÓ - Radó Polikárp: Krisztus jelenlétei
Isten, egészen személyének teljessége. Ez azért van, mert ez a láthatatlanságba takart jelenlét fizikai jelenlét. A többi hat szentségben a krisztusi működés a szentség létesülésének pillanatában (in instanti) van jelen, itt ellenben fizikailag van jelen és jelen marad, mindaddig, amíg a szentségi színek (accidentia vagy species) meg nem szűnnek. Tehát a szentáldozás után - nem tudjuk, mennyi idő múlva - ez a fizikai jelenlét megszűnik, és azzal a Jézus emberségével való egyesülés is. Mondhatjuk azonban, hogy ez a jelenlét nem marad hatástalan, hanem Krisztusban vagyunk és Krisztus mibennünk. Ez isteni természete révén történik, bizonyos mértékben, a személyes egység által, ebben szent embersége is részt vesz. Minél többször vesszük magunkhoz gyümölcsözőbben, azaz öntudatos együttműködéssel Jézus testét, annál inkább marad mibennünk [35]. Krisztus jelenléte a közösségben A Mysterium fidei mondja, „hogy Krisztus nemcsak akkor van jelen, ha legkisebb testvéreinkkel valami jót teszünk és azt ővele magával cselekedjük, - hanem azért is, mert Krisztus maga az, aki egyháza által ezeket a cselekedeteket elvégzi. így isteni szeretetével egyre segítségére siet az embereknek”. Ez új szempont, hogy ő maga a segítő is, ez azért van, mert Krisztus az egyház közösségének a feje. Krisztus szavát valósítjuk, amelyet főpapi imájában mondott: „hogy egyek legyenek”. A legelső keresztények ezt valósították meg Jeruzsálemben, a hívők sokaságának egy szíve és egy lelke volt [36]. Ezáltal részesedünk egy új családi kötelékben, ahol „testvér” mindenki. Ezt a szót használták az újszövetség és az első keresztény írók szerint keresztény őseink, mert a házassági köteléken kívül ez a legerősebb az emberek között. Új család ez, amely beborítja a földkerekséget és terü- letenkint kisebb családokra oszlik. Az idősebbek szeretik, gondozzák, tanítják, aggódnak az ifjú nemzedékért. Vannak közöttük elöljárók, akiknek egyenesen ez a feladatuk. Az idősebbek büszkék rá, hogy új testvérek kerülnek a nagy családba szerte a világon. A testvéri szeretet által Krisztust szeretjük, a szent és isteni írás mutatja meg ennek gyakorlatát, „öltsétek magatokra, mint Isten választottal, az irgalom szívét” [37]. Megértőnek, hibákkal szemben elnézőnek kell lenni, lelki és testi bajban irgalmas szívűnek. Ez a magatartás, lelkidet a skolasztika nyelvén „habitus” és ezzel éppen ruhát mondunk, amelyet magunkra öltünk. Az irgalom lelkü- lete, mint a köntös vegye körül a keresztény lelkét. A görög eredeti szava még több: „splanchna”, az űn. belső szív. A rész-vét, Mit-leid, együttérzés, együttszenvedés. A jót azonban nem elég érezni, a részvétnek meg kell nyilvánulnia: az irgalom akkor ér valamit, ha segíteni akarással párosul. Krisztus betegek látogatásáról, azaz megsegítéséről beszél, nélkülözőknek az ellátásáról, amely adományokban nyilvánul meg. Az ember mind testvér, mind szeretni kell, mert mindenkiben Krisztust szeretjük. „Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéljenek” - mondja az Üdvözítő [38]. Népmese motívum: az egyik egészen jó, szinte angyal, a másik elvetemült, fertőző góc. Mindegyikhez jónak kell lenni, hiba is, jó is szinte mindenkiben van. Az ember-testvér szere- tetéhez hozzátartozik, hogy róla nem gondol rosszat, azaz nem számítja annak, nem rója föl emlékezetének tábláira [39]. A szeretet akkor van meg, ha nem gyanakodunk; fertőző toxin a gyanú, amely saját magunk lelkivilágát fertőzi meg. Az nem elég, hogy kenyeret, ruhát, pénzt, tanácsot adunk, amint láttuk, a magatartás is nagyon fontos. Hozzátartozik ez is: „Hallottál szót felebarátod ellen? Haljon az meg benned!” [40] A szeretet egyik legnagyobb cselekedete, amikor Szent Pál intelmét megvalósítjuk: „Egymás terhét viseljétek!” [41] A példa az anya sze179
