Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 3. szám - MEDITÁCIÓ - Radó Polikárp: Krisztus jelenlétei
aki idő fölött van, az időtlent és láthatatlant, aki értünk láthatóvá lett, az érinthetetlent és szenvedni nem tudót, aki értünk szenvedett, aki mindenhogy értünk viselte el a bajt” [io], Mindig újabb analógiákkal fejezi ki Ignatios a birtokba vétel örömét. Az ő szemében Krisztus: a kertész, a Filadelfia-beliek „tartózkodjanak a mérges füvektől, melyeket nem Jézus Krisztus gondoz, mivel nem az Atyának vete- ménye” [u], - Krisztus orvosunk „a test és lélek számára, ö a testbe szállott Isten, ki Máriából és az Istenből született” [12]. - Krisztus a mi templomunk, mindnyájan egyesüljünk az egy Jézus Krisztusban, mint az Isten egy templomában [13]. - Krisztus az Atya ajtaja, „egyedül ő ismeri az Isten titkait, ezért az Atyának kapuja” [14]. - Krisztus mindezen kívül Ignatios számára levéltár is: „Az én okirattárom maga Jézus Krisztus, hamisítatlan bizonyítványom az ő keresztje, halála, föltámadása és az általa vett hit” [15]. Krisztus birtoklásának valósága olyan idős, mint maga az evangélium, az ős- teológusnak, Pálnak megélésében. Fél évszázada annak, hogy ezt a valóságot újra aktuálissá tették. Az első világháború kellős közepén, 1917-ben, Párizsban egy jelentéktelennek látszó könyv jelent meg: Columba Marmion tollából, aki az egész lelkiéletet a Krisztusba-élésre alapozta [16]. A könyvnek rohamos elterjedése mérföldkő a kereszténység eredeti igazságához való visszatérés útján, Krisztus az ős- mintaképe, egyetlen forrása életünknek [17]. - Ez a könyv valóban nagy fölfedezést indított el, de a Krisztus-misztika fölfedezésének gyökerei a múlt századba nyúlnak vissza. Németországban Scheeben, Angliában W. Faber és ]. Newman, Francia- országban Mgr. Gay, Magyarországon talán Prohászka püspök. Teljesen ugyanebben az értelemben dolgozott a húszas évektől kezdve, a Krisztus-misztérium legnagyobb kutatója, Odo Casel és a gyakorlatibb, de egyazon jelentőséggel bíró Plus Parsch, mind a kettő Krisztus jelenlétét hangsúlyozta, főképpen a liturgiában. Így jutottunk el a modern Krisztocentrizmushoz, a Krisztus-központúsághoz. Ez a szó megfelelőbbnek látszik és maibbnak a Krisztus-misztika helyett. Odo Casel fogalmazásában a „misztériumos jelenlét” (Mysteriengegenwart) lett a jelszó a mai Krisztus-középpontúságban. Ez a mozgalom az individualista vallásosság oldaláról támadásokban részesült. A volt Szent Officium egy-két monitumot is adott ki, a II. Vatikáni Zsinat ellenben szinte kanonizálta, helyesebben megmagyarázta, továbbfejlesztette és teológiailag kifogástalanul megalapozta. Most már a lelkipásztorok kötelességévé lett, amint egy pápai megnyilatkozás 1965-ben hangsúlyozta: ,,A hívők részesüljenek Krisztus jelenlétének különböző módjaira nézve oktatásban, elsősorban a liturgia megünneplésében” [18]. A cél az, hogy a hívők az eukarisztikus titoknak métyebb és bensőségesebb ismeretére jussanak. Krisztus jelenléte Isten igéjében Az egyház erről a tényről a következőket jelenti ki: „Krisztus egyházában jelen van azon a módon is, amikor az Isten igéjét hidetik, mégpedig Krisztus nevében és az ő tekintélyével” [19]. A másik kijelentés elmélyíti ezt: „Krisztus jelen van az ő szavában, amennyiben ő beszél, amikor a gyülekezetben a szent írásokat olvassák” [20]. Ezért az egyház azt akarja, hogy az ige-istentisztelet (igeszolgálat) legyen az „Isten igéjének szent ünneplése, szolgálata” [21]. Bámulatos, mennyi minden történt itt a liturgikus megújhodás megkezdése óta, négy év alatt. J. A. Jungmann nagyon szépen összefoglalta az erre vonatkozó gondolatokat [22]. A lelkipásztori gyakorlatban rá kell mutatnunk egy visszaélésre, amely az eszmei túlzás eredménye. Német egyházmegyékben itt-ott felütötte fejét az a vélekedés, hogy mivel Krisztus igéjében is jelen van, az Isten igéjének hallgatása után már fölösleges az eukarisztikus vétel, a szentáldozás. Lehetett találkozni olyan pappal, aki 176
