Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 3. szám - Nyíri Tamás: Hogyan beszéljünk Istenről?
osztanónk a nyelvanalitikusok pozitivista előfeltevéseit, mégis rendkívül értékesek és hasznosak azok a megjegyzéseik, melyek a nyelv csapdáira figyelmeztetnek. A csapda abba áll, hogy lehetségesek olyan nyelvtanilag helyes és logikailag korrekt mondatok, amelyeknek nincs jelentésük. Abban az esetben azonban, ha az Istenről való beszédünk valódi tapasztalással függ össze, kikerülhetők ezek a nyelvi csapdák [18]. Az Istenről való beszédnek nemcsak logikai, hanem szociológiai feltételei is vannak. Az arisztotelizmus eltúlzásának egyik legsúlyosabb következménye az a felfogás, amely a gondolkodást jóformán teljesen elválasztotta a nyelvtől, a jelentést azoktól az összefüggésektől, amelyekben a szó elhangzik. Az Istenről való beszéd, szociológiai problémája abban áll, hogy a megszokott társadalmi összefüggésben elhangzó beszédet kevesen tudják komolyan venni. Természetesen vannak még olyanok, akik tudják, hogy mire gondolnak a papok, amikor Istenről beszélnek. Ez a csoport azonban egyre inkább eltűnőben van. Ha azt akarjuk, hogy ne legyen semmitmondó üresjárat, megszokott fecsegés az Istenről mondott szó, akkor meg kell változtatnunk a társadalmi, történelmi, vallási kontextust. Ezek után már válaszolhatunk Bonboeffer kérdésére is, hogy miképpen beszélhetünk Istenről az elvilágiasodott világban. Ügy, hogy megváltoztatjuk a megszokott, megrögzött, megmerevedett, sablonos összefüggéseket. Eredeti módon kell beszélnünk Istenről, ha azt akarjuk, hogy komolyan vegyék szavunkat, hogy jelentéshordozó legyen a beszédünk. Abba kell hagynunk a jámbor csevegéseket, a semmire sem kötelező fecsegést arról, hogy Isten nélkül értelmetlen a lét és az élet. Ha másért nem, hát akkor azért, mert mindannyian ismerhetünk olyan ateistát, materialistát, aki a legsúlyosabb megpróbáltatások közepette is értelmesnek tartja a létet és az életet. Úgy kell beszélnünk Istenről, ahogyan mi magunk találtunk rá, saját életünkben. Az emberek akkor tudják csak komolyan venni szavunkat, ha eredeti tapasztalásból beszélünk. Ha megtapasztaljuk a lét értelmét a halálban, csődben, sikertelenségben és elbukásban, az értelem és a szív csillapíthatatlan szomjúságában, az emberek közötti önzetlen szeretetben, s ez a tapasztalás állít válaszút elé: elvetjük vagy elfogadjuk a létünknek így megtapasztalt értelmét, akkor ennek az értelmes- ségnek az elfogadásában tudjuk, hogy tulajdonképpen mit is kell értenünk azon a szón, hogy Isten. JEGYZETEK I. Dietrich Bonboeffer: Widerstand und Ergebung. Briefe und Aufzeichnungen aus der Haft. München, 1951. 132. o. - 2. New York Times, Sunday, March 6. (1966). - 3. Time, Nr. 22. April (1966). - 4. Gabriel Vahanian: The Death of God. The Culture of our Post-Christian Era. New York, 1961. - 5. I. m. 231. o. - 6. William Hamilton: The Essence of Christianity. New York, 1961. - 7. Thomas Altizer: The Gospel of Christian Atheism. Philadelphia, 1966.- 8. John A. T. Robinson: Honest to God. London, 1965. Német fordítás: Gott ist anders. München, 1964. - 9. Jacques ]. Natanson: Qui est notre Dieu? Atheisme, christianisme. Esprit 35 (1967). 474-484. o. - 10. Acta Apostolicae Sedis 50 (1958) 216-220. o. - 11. Norbert Grein- acher: Die Kirche in den städtischen Gesellschaft. Mainz, 1966. 194-195. o. - 12. I. m. 241. o.- 13. Karl Rahner: Der Mensch von heute und die Religion. Schriften zur Theologie. Einsiedeln, 1965. VI. k. 13-33. °- “ 14· Lonergan, B.: Insight. A Study of Human Understanding. London, 1958, 451-487. o. - 15. Wolfgang Philipp: Das Werden der Aufklärung in theologiegeschichtlicher Sicht. Göttingen, 1957. - 16. A kontingencia részletes bizonyítására más alkalommal térünk ki. - 17. Karl Rahner: Atheismus und implizites Christentum. Schriften zur Theologie. Einsiedeln, 1967. VIII. k. 187-212. o. - 18. Otto Muck: Zur Logik der Rede von Gott. Zeitschrift für katholische Theologie, 89 (1967) 1-28. o. Vö. Mayr, F. K.: Philosophische Randbemerkungen zum Verständnis der Konzilsdekrete von Konstanz. Zeitschrift für katholische Theologie 90 (1968) 129-161. o. 160
