Teológia - Hittudományi Folyóirat 1. (1967)
1967 / 1. szám - Pfeifer János: VI. Pál pápa körlevele a népek fejlődéséről
Azt is hangsúlyozza az enciklika, hogy a gazdag országok jeleslege is a szegény népeké. A gazdagok kapzsisága nemcsak Isten haragját és a szegények gyűlöletét váltja ki, annak beláthatatlan következményei is lehetnek. Tervekre, egybehangolt programokra van szükség, hogy az erők szét ne forgácsolódjanak. Nemzetközi pénzalapot kell teremteni a katonai célokra és fegyverkezésre költött pénzösszegek csökkentéséből. Csak egy világméretű együttműködés tenné lehetővé, hogy vetélkedések megszűnjenek és a gyümölcsöző, békés párbeszédet elindíthassuk. A gyarmati időkből maradt keserűségeket és következményeket a jogi és politikai egyenlőség alapján kötött baráti szerződésekkel kell eloszlatni. Ezzel megszűnnék a bizalmatlanság és a neokolonializmus gyanúja is, ha pénzügyi segítség és a technikai támogatás ennek a látszata alatt történik. Egy ilyen pénzalap megteremtése sok pazarlást is megszüntetne, amely akár félelemből, akár gőgből történik. Mikor annyi éhező nép, szűkölködő család és tudatlan ember van, mikor annyi iskolát, kórházat, lakást kellene építeni, minden pazarlás, minden fegyverkezési verseny elviselhetetlen botrányt okoz. Feltétlen szükséges, hogy párbeszéd jöjjön létre mindazok között, akikhez az Ecclesiam suam enciklikában szólottunk. Egy ilyen párbeszéd lehetővé tenné azt is, hogy megállapítsák azoknak az összegeknek nagyságát, melynek nem lehet mértéke a pénzemberek nagylelkűsége és készsége, hanem a rászorultak igénye és szüksége. Ezzel a fejlődő országokat nem nyomná el az adósság és annak visszafizetése nem emésztené fel minden jövedelmüket. A kamatot, lejárati időt és az amortizációt is lehetne rendezni. A garanciákat is lehetne szabályozni. A segélyezett országok megkövetelhetik, hogy belügyeikbe senki be ne avatkozzék, társadalmi rendjüket meg ne bolygassa, függetlenségüket tiszteletben tartsa. Politikájukat maguk hivatottak irányítani. Szabad együttműködésről, emberibb világ megteremtéséről van szó. Mindenki legyen meggyőződve arról, hogy a szegény népek életéről, a fejlődő országok békéjéről, a világ békéjéről van szó. Még a leghatékonyabb erőfeszítések is hiábavalók volnának a fejlődő országok pénzügyi és technikai megsegítésében, ha szegény és gazdag országok között a kereskedelem lefölözné a hasznot. Megrendülne a bizalom, ha az egyik kéz elvenné azt, amit a másik nyújt. Zavarokat okozhat az exportban a kész és nyersáruk, az agrár és ipari termékek kérdése. Ezért a szabadpiac mechanikájának szabályai nem uralhatják a nemzetközi viszonyokat. Ahol gazdaságilag egyenlőtlen erők állnak egymással szemben, ott a szabadpiaci árak a gyengébb fél számára végzetesek lehetnek. Az árucsere csak akkor igazságos, ha megfelel a szociális igazságosság követelményeinek. Igazságos szerződéseket kell kötni. A gazdaságilag fejlett országokban az egyik gazdasági ág támogatja a másikat. Hasonlóképpen kell eljárni a nemzetközi viszonylatban. A szabadversenyt korlátok közé kell szorítani, igazságosan, szociálisan és emberi módon kell kiépíteni. Az igazságosság megköveteli, hogy az árucsere emberi és kölcsönös legyen. Mindkét fél számára erkölcsi alapon egyenlő lehetőségeket kell biztosítani. Már a tárgyalásokat is az egyenlőség alapján kell megkezdeni. A nemzetközi szerződések csak így lehetnek hasznosak és ma- radandóak. A világ igazságosabb és az egyetemes szolidaritás alapján történő felépítésében két akadállyal találkozunk: a nacionalizmus és fajőrület. A 47
