Teológia - Hittudományi Folyóirat 1. (1967)
1967 / 1. szám - Szigeti Kilián: A zenére vonatkozó utasítások a szent liturgia keretében
szerint a mise többi énekeire is lesznek ilyen időszaki, ill. összefoglaló énekcsoportok!) — Ez a tény megadja nekünk is azt a lehetőséget, hogy a hivatalos szövegtől eltérő szövegű énekeket énekeljünk graduale helyett. Hogy ez milyen lesz, a magyar püspöki kar határozatától függ. A liturgikus és zenei bizottság feladata, hogy erre vonatkozóan indítványt tegyen. Mivel a graduale lényege szerint zsoltáréneklés (régebbi liturgikus könyvek egyszerűen „psalmus” néven jelölik!) szerintünk népünk számára legszerencsésebben megfelelne, ha régi énekeskönyveinkből kellő számú magyar zsoltáréneket felújítanánk. Ez biztosan megfelelne annak a szándéknak, amit az Egyház a graduale énekeltetésével el akar érni. (Hogy ez a graduale-zsoltár zenei formáját illetően reszpon- zóriumos, vagyis felelgetős formában kerül-e előadásra, vagy népénekeinkhez hasonló versszakos alakban, tartalmi szempontból teljesen mindegy.) Az Instructio kitér a szentmise énekeinek szerepelosztására is. A párbeszédek természetes módon megoszlanak a pap, ill. segédkezük és a hívek között. Az acclamatiók, felkiáltások (a liturgia további reformja keretében több kerül sor ilyenre), a nép válaszai a pap szavaira, ill. cselekedeteire. A miséző és segédkező kénekeit a rubrikák pontosan szabályozzák. De az Ordinárium és a Proprium énekeinek előadásmódjára több lehetőség adódik. Az Instructio minden lehetőséget megenged és semmiféle végletet nem tart kívánatosnak. Bár tíz helyen említi, hogy a népet a tevékeny bekapcsolódásból ne zárják ki, de ugyanakkor kívánja, hogy az egyházzene eddigi klasszikus repertóriumát meg kell tartani és a szentmiséken énekelni. Ennek kapcsán többször is szól az énekkarról. „Működjenek kórusok, énekkarok vagy Schola cantorumok és buzgón támogassák azokat, különösen a székesegyházakban és más nagyobb templomokban, szemináriumokban és a szerzetesek tanulmányi házaiban” (19. p.). „Ha a mise Ordináriumát több szólamú feldolgozásban éneklik, az énekkar végezheti azt a szokott elvek szerint akár „a capella”, akár hangszeres kísérettel, csak a nép a bekapcsolódásból ne legyen teljesen kizárva” (34. p.). „A bazilikákban, székesegyházakban és más nagyobb templomokban működő énekkarok, amelyek a zene felbecsülhetetlen értékű kincseinek megőrzésével és ápolásával a századok folyamán nagy dicsőséget szereztek maguknak, a helyi egyházi hatóságoktól elismert és jóváhagyott hagyományos irányelvek szerint továbbra is megtartandók a szent cselekmények fényesebb végzésére” (20. p.). Sőt az mondja: „Scholák, ha kisebbek is, legyenek a kisebb templomokban is” (19. b. pont). Ha pedig nincs mód énekkart szervezni, kívánja, hogy legalább egykét kiképzett előénekes legyen, akik vezetik az éneket és egyes dallamokat előénekelnek (21. p.). Nagy jelentőségű, hogy az Instructio megszünteti az énekkarban a nők háttérbe szorítását. Kifejezetten megengedi a teljesen női kart is, csak a női kar nem foglalhat helyet a szentélyben (22. p.). Ugyancsak tág engedélyeket tesz a hangszeres zenének. Semmiféle hangszer használatát nem tiltja kifejezetten, csak általánosságban kívánja, hogy a kizárólagosan profán jellegű hangszereket ne alkalmazzák. De hogy melyek tartoznak ezek közé, azt a helyi ízlésre bízza — rend35
