Teológia - Hittudományi Folyóirat 1. (1967)
1967 / 1. szám - Csanád Béla: A holland egyház reformtörekvései
ház küszködik, s amelyek miatt szerte a világon féltő aggodalommal vagy bosszankodó félelemmel kísérik figyelemmel munkájukat. Úgy vélem, kötelességünk is a konstruktív kritika. A holland papság szívesen foglalkozik kritikával, s meghallgatja a róla szóló véleményeket. S ez így van jól, mert milyen kritikus lenne az, aki nem tudná elviselni a kritikát. Kötelességünk a bírálat, mert a reformok hevében tevékenykedő ember mindig hajlamos a túlzásra vagy egyoldalúságra, s szüksége van a közösségi kontrollra, a „több szem többet lát” gyakorlati elvére. A hollandok egyébként igénylik is a bírálatot, tudják, hogy pionír tevékenységük során kirakatban élnek, s nagyon hasznosnak ítélik a többi egyházak véleményét, ahogyan Gerardus de Vet kifejtette ez év húsvétja előtt egy antwerpeni előadásában.32 Ezért a következőkben néhány sorban felvázolom a beszélgetések, utazás közben hallott kifogásokat, megjegyzéseket és aggályokat a holland egyházzal kapcsolatban. A pasztorális szakemberek egyik bíráló megjegyzése az, hogy a holland reformtörekvések nem maradnak mindig a pasztorális gyakorlat síkján, hanem átcsapnak teológiai, tanbeli újítások területére is. Ez pedig nem volt célja a II. Vatikáni Zsinatnak, s veszélyes dolog az egyetemes zsinat határozatainak tárgyalása alkalmával tanbeli újításokat felvetni. Köztudomású, hogy az 1965. szeptember 3-án megjelent „Mysterium fidei” enciklikát VI. Pál pápa elsősorban a hollandok félreérthető tanbeli és gyakorlati megnyilatkozásai ellen írta az Eucharisztia tiszteletének teológiai és kultikus tisztasága érdekében. Főleg P. Schillebeeckx domonkos, P. Schoonenberg jezsuita és P. Smits kapucinus atya félreérthető kifejezései és azok a hírek indították a pápát az enciklika kibocsátására, amelyek szerint egyesek Hollandiában kifogásolták az Eucharisztia szentmisén kívüli tiszteletét, lebecsülték a szentséglátogatások, „magánmisék” stb. jelentőségét.33 A bírálat, amikor ezeket a jelenségeket szóvá teszi, természetesen nem a teológiai kutatások szabadságát akarja elvitatni a hollandoktól, hanem rámutat azokra a veszélyekre, amelyek a vitás teológiai kérdéseknek a gyakorlatba való átültetéséből fakad. S ez a tulajdonképpeni kifogás a holland katekizmus ellen is.34 Tisztázatlan és vitatott kérdéseket, tanításokat nem szabad kátéban, tehát mintegy normatív „hitanyagként” tanítani. Ez pedagógiailag rendkívül helytelen magatartás, mert a viták hullámzásai szerint a hívek többsége nem tud igazodni. Más veszélye is van a tanbeli viták és a gyakorlati vallásosság összekapcsolásának: a hívek egy része a hit kritériumának látja a pragmatikus szempontokat, s válogatni kezd hitében: csak azokat fogadja el, amelyek az ő személyes és egyéni szempontjai szerint hasznosak, praktikusak és él- ményszerűek. A vallásszociológiai intézetek ebben a vonatkozásban elrettentő statisztikákat tudnak felmutatni. A teológiai vitáknak a demokratizálása tehát még Hollandiában is problémákat okoz, pedig ott az általános vallási intelligencia sokkal nagyobb, mint Európa legtöbb országában.35 Azt kell mondanunk, hogy a teológiai viták tisztázása a teológusok feladata, s nem a pasztorációé. De még a teológusoknak sem feladata az, hogy az egyetemes zsinatok tanítását felülbírálják, hanem hogy azt kifejtsék, megvilágítsák és elmélyítsék — ahogyan VI. Pál pápa mondotta a múlt év őszén tartott római teológiai konferencián.36 A szakemberek másik kifogása az, hogy a reformtörekvések a holland egyházon belül olyan csoportosulásokat hoztak létre, amelyek jelenleg ugyan még nem látszanak szerfölött veszélyesnek, de adott eset28
