Teológia - Hittudományi Folyóirat 1. (1967)
1967 / 1. szám - Gál Ferenc: Új utak a teológiában
Gál Ferenc: Uj utak a teológiában A teológia a hit tárgyát, az isteni kinyilatkoztatást igyekszik tudományos módszerrel kifejteni és rendszerbe foglalni. Azt a kinyilatkoztatást, ami az apostolok idejével lezárult, s aminek hivatalos értelmezését és megőrzését Krisztus az egyházi tanítóhivatalra bízta. A kinyilatkoztatásnak ez a történeti befejezettsége és a tanítóhivatal tekintélye a teológiát eleve korlátok közé szorítja. Milyen értelemben beszélhetünk mégis új utakról? Mivel a teológia az emberi tudomány módszerével nyúl a hithez, szükségképpen magán hordozza az egyoldalúság és befejezetlenség jegyét. Maga a kinyilatkoztatás nem változik, de változik a módszer, amivel kifejtjük, s szűkülhet vagy bővülhet a problémák köre, amelyeket egy-egy kor teológiai szintézisébe belefoglalunk. A hitrendszert módszertani kifejtéssel először a középkori skolasztika foglalta össze. A problémakört megtaláljuk Petrus Lombardus művében, a Libri Sententiarumban. A későbbiek ezt magyarázzák, a Summa Theologicá-k ennek alapján készülnek. Az anyag elosztása mindig ugyanaz. Beszélnek az egy Istenről, a Szentháromságról, a teremtésről, megváltásról, a kegyelemről, a szentségekről és a végső dolgokról. De valahogy úgy érezzük, hogy nemcsak a teológia egyes ágai, hanem a tételek és a fogalmak is egy kicsit elszakadtak egymástól. Minden tétel önálló mozaikszemként szerepel s csak azt keressük, hogy a fogalom mit jelent önmagában. A dogmatikától egészen függetlenül tárgyaltuk az erkölcstant, s minden kötelességet egyszerűen az embernek az Istentől való függéséből vezettünk le. A függést pedig a törvény szabályozza, tehát legfőbb feladat az isteni és egyházi törvény értelmezése és alkalmazása. Az erkölcstani könyvekben a hit csak egyike az erényeknek, amit a többiek mellett szintén elemeztünk. Pedig a Szentírás szerint a keresztény erkölcsnek a hitből kell fakadnia, hiszen „az igaz a hitből él” (Róm 1, 17). Krisztussal a törvény időszakát ’ felváltotta a kegyelem kiáradása (Ján 1, 17), azóta a hivő ember erkölcsi magatartása nem egyéb, mint személyes válasz az istengyermeki meghívásra, amit Krisztusban kaptunk. A teológiai könyvek elméleti módszere tükröződik a hittankönyvekben. A hitből itt is tantárgy lett, amit meg kell tanulni. Pedig a hitoktatás kell hogy egész terjedelmében az evangélium hirdetése legyen. Közvetítenie kell Isten személyes szavát az emberhez, amely felajánlja neki a természetfeletti célra való meghívást, az istengyermekség adományát, a Krisztusba való beöltözés üdvszerző erejét. A tanítást meg kell előznie a „megtérésnek”, vagyis annak az elhatározásnak, hogy Istent elismerjük 5
