Teológia - Hittudományi Folyóirat 1. (1967)
1967 / 2. szám - Tarnay Brúnó: A régi és az új Maurice Blondel gondolkozásában
Ha az ember elfogadja ezt az ideált, vállalja a sorsközösség egyetemes megvalósítását — akkor lép be az erkölcsi lét szférájába. Az erkölcsi ideál elfogadása természetszerűen metafizikát tételez fel. Cselekvés és szemlélődés, elmélet és gyakorlat, metafizika és morál — nem ellentétek, hanem korrelativ fogalmak, állandó szinbiózisban vannak. A cselekvés táplálja a gondolkodást — a gondolkodás irányítja a cselekvést. Bizonyos értelemben azonban első a cselekvés, mert távolabbra ér, mint az ismeret, az irreflexív megelőzi a reflexiót. A metafizika csak állomás a célok sorában, amelyekre az akarat törtet. A bálványozás Az erkölcsi ideál felcsillanása óta világos, hogy az ember igénye a végtelen, az abszolút. Hogyan lehetséges ennek az igénynek a kielégítése? Az első lehetőség: a bálványozás (superstition). Az „Action” dialektikája felfedi a szubjektív akarás és az akarat konkrét tárgyai között fennálló eltérést. A célok felsorakozó rendje nem ér véget: „nem mondhatunk le róluk, de nem is elégedhetünk meg velük”. A valóságot mindig felülmúlják eszményeink, az ideális pedig sohasem elég akaratunk vágyainak. A szubjektív akarás: „volonté voulante” és a konkrét aktus: „volonté voulue” kettőssége feloldhatatlannak látszik. Bálványozás: a véges tárgyra korlátozni az akarat végtelen törekvését. Ennek a magatartásnak, tárgyától függetlenül, mindig ugyanaz a szerepe: illúzióba ringatni az embert, azt az ábrándot kelteni benne, hogy elégséges önmagának. Istent teremthet magának, aki fölött uralmat gyakorolhat. Bálványozás, ha az ember végtelenül akar — de nem tudja elhatározni magát rá, hogy a Végtelent akarja. Nevetséges és megindító egyszerre — fejtegeti ezt a magatartást P. Archambault idézett tanulmányában —, mert rögtön érezzük az aránytalanságot a vágy és gesztus, az imádat tárgyának kölcsönzött jelentőség és igazi hatóereje között. És mégis megindító, mert jelzi, hogy képtelenek vagyunk a világot és az életet egyszerűen úgy venni, ahogy van, közvetlen, kézzel fogható mivoltában. Jelzi a csillapíthatatlan erőfeszítést, hogy elérjen egy más valóságot, amely ezeket magábafolalja és egyszersmind felülmúlja. Bálvány lehet az Élet, amely egyeseket önkívületbe ejt, s az egyetlen, amiért élni akarnak: hogy meg ne haljanak, mielőtt igazán éltek volna. Bálvány lehet a szerelem, a barátság: amikor azt mondják: „Egyedül Te! Elég vagy mindörökre!” Mintha volna olyan emberi lény, aki méltóan hordani tudná a hódolatnak, bizalomnak és felelősségnek ezt a szörnyű terhét... Bálvány lehet a hitves, gyermek, otthon, foglalkozás — egészen elfo- godhatják a nemes, nagy lelkek horizontját, akik mindent feláldoznak és nem keresnek alibiket. Bálvány lehet az erény, a szépség vagy a jog — bálvány lehet az ideák világa, a létbölcselet építményei: azért emelik ezeket a filozófusok, hogy kitöltsék vagy álcázzák az űrt, amelyet az élő Isten távolléte hagy maga után ... — bálvány a Misztérium, az ismeretlen, azok számára, akik mindenről képesek lemondani, de nem létezhetnek várakozás, remény, álmok nélkül. Mi mindent kellene még felsorolni? Mit nem imádott még az ember tévelygésének, lesújtottságának óráiban? 79
