Teológia - Hittudományi Folyóirat 1. (1967)
1967 / 1. szám - FIGYELŐ - Udvarhelyi Béla: Az egyházi törvény reformjának főbb kérdései
sabban a nemzeti Püspöki Konferenciáké, esetleg plenáris vagy egyháztartományi zsinatoké. Vő. 281—292. can.) A vegyes házasságok jogi szabályozása az ókumené szellemében 1966-os Instructió nyomán kialakult tapasztalatok figyelembevételével lesz rugalmasan szabályozandó. A hatalmi szervek különválasztása Az egyház alkotmányához tartoznak nemcsak a pápai primátus és most már a püspöki kollégium alapvető intézményei, amelyek ius divinumban gyökereznek és „létükben”, de nem funkcionális módjukban változhatatlanok, hanem pozitív egyházi jogon alapuló intézményei is, mint a római kúria, az alapjában középkorú eredetű institúcióival, a kongregációkkal. Ez utóbbiak megreformálhatok a mai kor modern igényei és szükségletei szerint. Ennek az alkotmányreformnak lényege az egyházhatalmi ágak teljes különválasztása: a törvényhozás, a végrehajtó hatalom és a jogszolgáltatás egymástól való függetlenítse. Már XV. Benedek pápa 1917. szept. 15. Motu propriója elrendelte, hogy a római kongregációk fő feladata legyen őrködni a kódex rendelkezéseinek végrehajtásán, és ennek biztosítására instrukciókat (államjogi nyelven végrehajtási utasításokat) kibocsátani. Csak legsürgősebb esetben és kivételesen hozhattak a kongregációk a pápa szándéka szerint új törvényt, illetve törvényerejű rendeleteket. A gyakorlat — sajnos — áttörte a legfőbb törvényhozó szándékának jogi korlátáit, s az eredetileg végrehajtó szerv jellegű kongregációk valóságos törvényhozói hatalomra tettek szert, jóllehet, a pápa nevében és hatalmi jogara alatt, de factó attól nem egyszer függetlenül. Megegyeznek nagyjából a zsinati atyák többségi állásfoglalása nyomán a haladó kánonisták abban, hogy a római kongregációk pusztán végrehajtó szervei legyenek a világegyháznak, az egyházi törvényhozói hatalmat a pápa saját személyében, de az esetek többségében új törvényhozói szerv felállítása útján gyakorolja az egyetemes egyházat érintő részében. E törvényhozói testület szerepében legalkalmasabbnak látszik az „Apos- tolica Sollicitudo” kezdetű Motu proprió- val létrehozott püspöki synodus intézménye, amely a pápának a püspöktestület képviseletében már amúgyis segítő orgánuma a világegyház kormányzásában. Minden végrehajtószerv ugyanis — per se — centralizációra törekszik és uniformizál. A püspöki szinódus viszont már összetételénél fogva is több megértéssel lehet különböző kultúrterületek pluralisztikus jellegű problémáival szemben. (4) (Vö. F. Houtart Les Formes modernes de la Collegialité Episcopale, 162. — Informations catholiques internationales, 1966. p. 28.) Felmerül az a modern kívánalom is, hogy a „Gaudium et spes” pasztorális konstitúció I. rész I. fej.-ben az emberi méltóságról proklamált fennkölt elveknek megfelelően az egyháztagsággal járó alapjogok (lelkiismereti szabadság, szerzői jog stb.) biztosítására, egyházi végrehajtó hatalom törvényességi ellenőrzésére egyházi alkotmánybíróságot állítson fel az egyház, melynek bírái ne lehessenek egyik Kongregáció tisztviselői sem. Erre a feladatra az Apostoli Signatúra intézménye látszik a legalkalmasabbnak. Püspökkari konferenciák A kódex az Apostoli Szentszék és a részegyházak püspöki kormányzata közötti közbenső fórumként az ún. plenáris és egyháztartományi zsinatokat állította fel (cc. 281—292), amelyek valóságos (bár nem teljes) joghatósággal rendelkeznek az ET keretei közt törvényeket (ius particulare) hozhatnak és a részegyházak püspökeit is kötelezik a Szentszék jóváhagyása esetében. Ezek az intézmények azonban nem tettek szert komolyabb jelentőségre a világegyházban szinte sehol. Szembetűnő ellenben, a nemzeti püspökkari konferenciáknak egyre növekvő gyakorlati szerepe és fontossága, amint ez a zsinat összehívása és megnyitása után azonnal megmutatkozott annak ellenére, hogy azok súlya jogilag alátámasztva még nem volt. A „Christus Dominus” kezdetű pasztorális zsinati dekrétum (III. fej. 36—38. p.) kiemeli a püspöki konferenciák növekvő jelentőségét a modern világban és jogi szerepkört is juttat nekik, anélkül azonban, hogy egyelőre jogi személyiséggel felruházná őket. A zsinat nyilván nem akart a kódex reformjának egy részkérdés szabályozásával elébe vágni, de iránymutatóan a jogfejlődés egyik bázisának jelölte meg ezt az intézményt. Ugyanis a Szentatya is kiemelte már 1965 őszén a püspöki konferenciák újszerű jogintézményessé 55
