Teológia - Hittudományi Folyóirat 1. (1967)
1967 / 1. szám - Pottyondy Imre: Prohászka Ottokár
Pottyondy Imre Prohászka Ottokár 1927. április 2-án halt meg Prohászka Ottokár. 40 éve. Előttünk áll ma is. Ércbe kívánkozó termetet adott neki a Teremtő. Homlokán a zsenialitás géniusza, ha imádkozott, a misztika hárfása, ha prédikált. Krisztus dalnoka volt; ha a természetben járt, a természet trubadúrja, ihletett szerelmese volt. Minden tudományág magáénak vallotta. S jött 1927. április 1. Ez a férfiak utolsó előtti konferenciája. A püspök felveszi a sekrestyében egyszerű karingjét... szokatlanul nyugtalan: nála, a mestestesült fegyelem példaképénél feltűnő. „Milyen festék szag van, most festenek nagyhét előtt’ — kérdi a sekrestyéstől. Orvosok szerint, ha valaki ok nélkül festékszagot érez, az agyvérzést jelent vagyis Prohászka püspöknél az agyvérzés már a szószékre való fellépés előtt megkezdődött. Koudela, a nagy zeneszerző mindig jelentkezett nála, mindig fenntartotta magának, hogy a férfikonferenciákat személyesen vezesse be orgonajátékával. Kérdi a püspököt: mit óhajt játszatni? Maestro, felelte kedveskedő megszólítással, a Titanic-korált.. . közelebb, közelebb, Uram, hozzád . .. Körülbelül 8 percig beszélt az anyaságról: Délelőtt volt nálam egy anya . .. hat gyermeket nevel, örömtől pirosló arccal újságolta, hogy milyen boldog, mikor egyik kicsi az ölében gügyög, a másik a térdének támaszkodva játszik a kistestvérkéjével, harmadik, az iskolás már az ábécét betűzi iszonyú büszkeséggel. Oh milyen drága kincs egy igazi édesanya! ... Délután egy modern anya volt nálam: az anya a gyermek rabszolgája, vitatta. Beszélt, filozofált, csak magát nem akarja feláldozni. Fogalma sincs az otthon és az édesanyaság misztikus érzéséről. A magyar családok bűnein sírt fel utoljára Prohászka. Ekkor megcsuklott a hangja, bal keze élettelenül lehanyatlott. Tompa, erőltetett hangon hirdette ki testamentumát „Fiatal emberek, hozzátok szólok... nincs más kódex, csak az evangélium!” A püspököt agyvérzés érte, kiáltott fel a hallgatóságból egy orvosprofesszor, siessenek fel hozzá! Megtört hangon folytatta Prohászka: „íme az Isten báránya! Ki elveszi a világ bűneit!” Ez már a haldokló imája volt. .. S elment. Elment a nagy lélek, a szószéken önkívületben is áldást osztva. Nagy döbbenet töltötte be a templomot. Pedig Prohászka mindig hangsúlyozta és ismételte: „Azért a láng, hogy égjen... azért az élet, hogy elégjen. Szomorú, ha mint a hamu, nem tud lángot vetni.” Emlékezzünk! Nem életművét és munkásságát akarom értékelni, hanem emberi mivoltát, egyéni alkatát akarom bemutatni. Vannak, akik kifogá14
