Teológia - Hittudományi Folyóirat 1. (1967)
1967 / 2. szám - FIGYELŐ - Könyv a hitoktatás történetéről
Könyv a hitoktatás történetéről E. CH. HELMREICH, Religionsunterricht in Deutschland. Von den Klosterschulen bis heute. Patmos Verlag, Düsseldorf, 1966. 416 pp. Angolból fordította Christa Reich. A könyv szerzője amerikai történész, a Bowdoin-College professzora. Több éven át tanulmányozta a németországi hitoktatás történetét, számtalan dokumentumot tárt fel, sok levéltárat látogatott meg, magánfeljegyzéseket és folyóiratokat jegyzetelt ki, hogy elkészítse művét, amely kifogásaink ellenére is nagyon elismerésre méltó, mindenképpen úttörő munka. Úttörő már csak azért is, mert ökumenikus jellege van: együtt tárgyalja a katolikus, a protestáns és a zsidó vallásoktatás és nevelés történetét, s igyekszik mindhárom irányban objektív magatartást tanúsítani. A vallásoktatás történetét főként az állam és az egyházak viszonylatában dolgozza fel. Talán a könyv ökumenikus jellege miatt történt, hogy a düsseldorfi katolikus Patmos-kiadóval egyidőben a hamburgi evangélikus Furche-kiadó is megjelentette. A művet 64 képdokumentum, 13 oldal bibliográfia és 33 oldal jegyzet teszi meg értékesebbé. A könyv legnagyobb része a múltszázad végi és a jelenszázadi Németország hitoktatásával foglalkozik (95—356 oldal), tehát a könyv háromnegyed részét az utolsó száz év hitoktatásának a története tölti ki. Ebben a részben nagyon részletesen foglalkozik a szerző nemcsak a Német Császárság (1871—1918), a Wei- mari Köztársaság (1918—1933) és az ún. Harmadik Birodalom, vagyis a hitleri idők (1933—1945) hitoktatásának történetével, hanem a második világháború utáni helyzettel is. Igen megrázó a könyvnek az a fejezete, amely a hitleri fajgyűlölő politika elnyomását ábrázolja. A könyvben szereplő rengeteg új és fontos adat és hasznos statisztikai kimutatás ellenére azonban azt kell mondanunk, hogy Helmreich professzor munkáját nem tekinthetjük teljesnek. A könyv túlnyomórészt csak a vallási nevelés és oktatás külső történetével foglalkozik. Többet szeretnénk tudni az események rugóiról, a változások okairól, a tankönyvszerzők mentalitásáról, a metodikai fejlődés vagy hanyatlás eredményeiről és eredménytelenségeiről, azokról a lelkiség! és teológiai áramlatokról, amelyek a vallási nevelést és a hitoktatást befolyásolták. A szerző néhány részletben bizonyítja, hogy ez a belső történés sem idegen számára, például a középkor végi szellemi irányzatok némelyikéről (pietizmus, racionalizmus, humanizmus) figyelemre méltó megállapításokat közöl (49—67 lap). Leginkább pedig azt sajnáljuk, hogy a hitoktatás középkori történetének a leírása nagyon rövidre sikerült (17—95 lap), túlságosan is rövidre, holott igen nagy érdeklődéssel olvasnánk, hogyan differenciálódott az egységes középkori vallási szemlélet a korszak végén, s ez hogyan mutatkozott meg a nevelésben a koldulórendek felléptével, a laikus mozgalmak megerősödésével, továbbá a „devotio moderna” térhódításának és a protestantizmus kezdeti sikereinek idején. Ebben a részben hiányos a dokumentáció is, s így nemcsak elfogadni nem tudjuk, de hipotézisnek is merésznek kell tartanunk a szerző összefoglaló állítását a középkorra vonatkozóan, miszerint akkoriban „kifejezetten vallásoktatás csak ritkán fordult elő, ha gyakran teológiai témákat tárgyaltak is. Csak a reformáció hatására lett az iskolákba a vallás mint szaktárgy bevezetve” (356). Az ilyen túlságosan merész állítások mutatják, milyen sok feladat van még a kutatók előtt, amit el kell végezniük, hogy hiteles képet adhassanak régi korok oktatási és nevelési törekvéseiről. Az adatok hiánya vagy ritkább előfordulása nem lehet ok hevenyészett állítások megtételére. Helm- reich professzor is azonnal biztosabb talajon mozog, mihelyt pontosabban és részletesebben feltárt történelemhez érkezik. Könyve — mindent összevéve, a felsorolt hibákkal is — értékes állomás a pasztoráció történetének feltárásában, s nekünk magyaroknak is tanulságos, hiszen nálunk is hiánycikk az ilyen történeti vizsgálódás. — d — a 129
