Teológia - Hittudományi Folyóirat 1. (1967)
1967 / 2. szám - FIGYELŐ - Csanád Béla: Hozzászólások az új Proprium Hungariaehoz
Hozzászólás az új Proprium Hungáriáéhoz Az elmúlt évben, 1966-ban imádkozta a magyar papság először teljes egészében a magyar szentek megújított zsolozsmáit és miseimádságait.1 Nem mehetünk el szó nélkül ez esemény mellett, mert jelentős adata ez a magyarországi liturgikus megújulásnak. Ezenkívül liturgiatörténeti jelentősége is van az új officiumoknak, sőt nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő eredményeknek kell tekintenünk a szövegek megújítását és korszerűsítését. A vallásos lelkiség alakulása szempontjából sem jelentéktelen ez a munka, mert általa átértékelték a magyar szentek katalógusát s egyidejűleg liturgikus hagyományainkat is. A magyar vallásosságnak mindig jellemzője volt a szentek bensőséges tisztelete, s a vallásos érzület fejlődésére mindig hatással van, mikor és mely szenteket állítanak a hívek elé példaképül. Általánosságban azt kell mondanunk, hogy a Magyar Püspöki Kar felügyelete alatt dolgozó országos és egyházmegyei munkabizottságok derekas munkát végeztek. Méltányolnunk kell elsősorban azt a szándékot, hogy a Brevárium világegyházi reformjához hozzá igazítsák a magyar propriumot, továbbá hogy a magyar szentek rangos (az első- és másodosztályú) ünnepei külön saját szövegeket kapjanak, lehetőség szerint mind a breviáriumban, mind pedig a misszáléban. Rendkívüli módon kell méltatnunk azt a törekvést, hogy a saját szövegeket a középkori officiumokból állítsák össze, ezek ugyanis irodalmi értékelés szerint európai nívón állanak, s felújításukkal elevenebb lett a kapcsolat múltunk értékeivel. Az új magyar proprium gyakorlatilag elismerte az utolsó évtizedek magyar liturgiatörténeti kutatásainak eredményeit, Dankó úttörő kezdeményezése utón különösen Dragutin Kniewald, Kii- hár Flóris, Radó Polikárp és Mezey László munkásságát.2 Ez utóbbiak az 1948 óta folyó konkrét előkészítő munkában is részt vettek. Az új „alkotások” közül ki kell emelnünk a székesegyházak felszen- telési évfordulóira írt olvasmányokat, amelyek — tudomásunk szerint — különösen Félegyházy József történelmi és Kujáni Ferenc latin nyelvi felkészültségét dicsérik. A középkori officiumszövegek közül, amelyeket most felújítottak, elsőnek Szent István verses officumát kell említenünk. Ez a szöveg a maga műfajában világszínvonalon képviseli középkori latin költészetünket. Nagy valószínűséggel keletkezési dátumát és szerzőjét is meg tudjuk határozni. Mezey László szerint a XIII. század negyedik negyedében, Kun László uralkodásának idején írta Miklós esztergomi ágostonos rendi perjel.3 Külön értéke az új officiumnak a legősibb Szent István-könyörgés felújítása. Ez a XI. század végéről, tehát a kanonizáció idejéből származik, a Benedictus és a Magnificat antifoniáival együtt, amelyek a Codex Albensisből kerültek a zsolozs- máskönyvbe/1 Kár, hogy az egykorú (középkori) himnuszok közül csak egyet találunk benne, a többit a pannonhalmi breviáriumból vették át, s ezek a neoklasszikus, nem éppen nagy értékű ver- sezetek, Takács Bernardin alkotásai az officium egészéhez képest sajnálatos stílustörést jelentenek, versformájuk is szokatlan a római breviáriumban klasz120
