Teológia - Hittudományi Folyóirat 1. (1967)
1967 / 2. szám - Klostermann, Ferdinand: Pap és laikus a holnap egyházában
ban is le kell fektetni, beleértve a meghallgattatás, a védekezés, a fellebbezés, és az ezeknek megfelelő ellenőrzés jogát is. Így azután a Jézus szellemének elelntmondó önkény-cselekményeket meg lehet akadályozni, hiszen a lelki hatalom is csábíthat ilyenekre. 5. A mindenki egyetemleges felelősségével Krisztus gyülekezetében összefügg még a teológiai principium. Ez az elvi konciliaritásnak, kollé- gialitásnak és gremialitásnak az elve az egyházban. Egyre jobban kiviláglik, hogy a püspöki kollégiumnak és a presbitériumnak kollégialitása voltaképpen semmi egyéb, mint az összegyház kommuniójának, közösségének bizonyos koncentrációja, valamely külön-alakzata. Még maga a primátus is a communio fidelium, a hívők közösségének egy koncentrációja, válfaja, és ennek egyedüli hivatahhordozója, amint Congar megjegyzi, a pápa. Ezért sok teológus szól manap, és bizonyos joggal, az egész keresztény népnek kollegialitásáról, és a mai, emberi meghívás útján létrejött zsinatokban, melyekről az egyházjog intézkedik, az isteni meghívásból származó ökumenikus zsinatnak reprezentációját látják, amely az egész ecclesiát ábrázolja. Ezért hivatkoznak és hivatkoztak nemegyszer a régi zsinatok is az Űr szavára: „Ahol ketten vagy hárman közü- letek megegyeznek valamiben, és ezt kérik, részesednek benne az én mennyei Atyám által, aki mennyekben van. Mert ahol ketten vagy hárman egybejönnek az én nevemben, ott én ott vagyok közöttük.” Ennek a princípiumnak kieszközlésére formulákat kellene találni, hogy az ősegyház példája nyomán az egyes gyülekezeteknek, a világegyháznak minden síkján egészen a plébániáig, meglegyen a módja részesedni, részt venni az egyetemes keresztény tanúságtételben: a liturgiában, az igehirdetésben és még a pásztori hivatal szolgálatában is. Ez az egyház által annak idején annyira becsült principium a Justinianus-féle törvényben is megvan: Quod omnes tangit, ab omnibus tractari et approbari debet.” Egyébként tény, hogy már Cyprianus idejében a püspökválasztás ez elv szerint zajlott le. Ennek a princípiumnak talán nagyobb figyelemben kellene részesülnie. A Zsinat kétségtelenül már jó néhány dolgot elindított. Például az egyház felelős vezetőitől megköveteli a híveknek olyatén irányítását, szolgálataiknak és karizmáiknak oly értékelését, hogy a maguk módján a közös munkában egyöntetűen dolgozhassanak. Ebbe az irányba mutatnak a liturgiareform törekvései a mind aktívabb részvételért. Ezen túl azonban meg kellene fontolni, hogy minden fontosabb személyi vagy esetleg pénzügyi jellegű intézkedés előtt, tehát még püspöki, plébánosi állások betöltésénél is az egész nép együtt működjék, természetesen a presbitérium bevonásával, választottak, vagy megfelelő grémiumok közbejöttével, mint amilyent például az új Lelkipásztori Tanácsok lehetővé tesznek. Csak így lehet — véli Origenés — tudatlan, magukat kereső, vallásnélküli nagyravágyásokat elkerülni. Cyprianus szerint a nép ismeri az egyes embernek életét és a vele való érintkezésben átlát jellemén. Igaz, hogy a zsinaton és a zsinat után kívánták a plébános-választások megszüntetését, mint ahogyan például Svájcban szokásban vannak. Az idevágó Motuproprio szól a személy kijelölésének „alkalmasabb útjáról”. Elég hamar meg lehet majd találni azt, hogy a püspök döntésének szabadsága a hivatalok betöltésénél biztosítva legyen, viszont lehető legyen legalább a megbeszélés a személyi javaslatok tevésénél. Mindennek egyházjogi téren is le kellene vonni a konzekvenciáit, mert a mai kánonjog 110
