Teológia - Hittudományi Folyóirat 1. (1967)
1967 / 2. szám - Klostermann, Ferdinand: Pap és laikus a holnap egyházában
Ferdinand Klostermann Pap és laikus a holnap egyházában XXIII. János pontifikátusa és a Második Vatikánum óta az egyháznak és szerkezetének reformja, mint téma, az egyházi megvitatás középpontjában áll. Ez a téma a nem régen Rómában egybegyűlt Laikus apostol- ság harmadik világkongresszusán is mindinkább fel-felbukkant és mindinkább előtérbe nyomult. Minket pillanatnyilag csak ennek a témának egy részleges szemszögből vett szemlélete érdekel, és ez a laikusnak és a papnak viszonyulása a holnap egyházában. Emellett szeretnénk rámutatni azokra a princípiumokra, amelyeket a Második Vatikánum jobban előtérbe állított; ezek egy szerkezeti reformra aligha lesznek következmények nélkül. Ezzel a háttérrel akarjuk elmondani néhány alapvető megfontolásunkat a pap és a laikus viszonyulásáról. Alfred Delpt írta 1945 januárjában a halál előtt állva: „Az egyház önönmaga történetileg keletkezett létezésmódjának sajátossága révén maga fogja fel maga elől a fényt. Ügy vélem, hogyha nem választjuk el magunkat szabad akarattal, életünk kedvéért, ettől a létezésmódtól, a történelem történése mint ítélkező és romboló villám sújt majd le ránk.” Ez a szó tán mindennél jobban aláhúzza annak a témának a súlyát, amelyet tárgyalni akarunk. 1. Lássunk tehát egyelőre néhány alapelvet: az egyház szerkezeti reformjára vonatkozó elvet. Kétségtelenül alapvető principium minden egyházi szerkezeti reformban a theandrikus, az isten-emberi alapelv. Ez mindenfajta monofizita, spiritualista, angelista szemléletű egyházat kizár. Olyan szemlélet ez, amely komolyan veszi nem csupán az isteni elemet, hanem az emberi, társadalmi elemeket is, amelyek éppen ezért időben álló és változandó, függetlenségre törő, sőt bűnös elemek is lehetnek. Csak az ilyen egyházban változhatnak a szerkezetek, mert emberek változnak, akikből az egyház áll, és mert a világ is változik, amelybe az egyházat szükségszerűen belealapozták. Igen, az egyházban ezeknek a szerkezeteknek meg kell újulniuk, mert a kísértés és a vétek ebben az egyházban állandóan történik és itt van. Az isteni—emberi princípiummal adva van az egyház történetisége, alakja és szerkezetei. Ezáltal még élesebbé válik az egyház szerkezeti változásának szükségessége és ez a szükségesség állandósul. Egyrészt feladata ugyanis, hogy az önmagát változtató történelmet hirdesse, és az ebben a történelemben változó embereknek az Isten szeretetéről szóló 107
