Szolgálat 88. (1990)
Halottaink - Kocsis József (Confrater)
házmegye, ő volt az első, akit boldogult Breyer püspök úr kölcsönadott, abban a biztos tudatban, hogy a kölcsönvevő Hanauer püspök úrnak nem fog vele csalódást okozni. Ifjú életének azonosságát mindvégig megőrizte. Mindenkor lelke volt a közösségnek, melyhez tartozott Fejlett humorérzéke arra képesítette, hogy közelében mindenki valamiféle "mediterrán mikroklímában" érezze magát. Ugyanakkor biztonságot árasztott azok felé, akik gyengén álltak hivatásukban. Talán egykori nagy elöljáróinak (Saly László, Jankovics József, Lányi János) példája és imádsága lehetett a lelki háttere azokban az években, amelyeknek súlya meghaladta az átlagember teherbíró képességét. Nem arra gondolok, amire általában gondolni szoktunk, mert a konformizmusnak minden fajtája távol állt tőle; becsvágy, kulcspozíciók birtoklása soha föl nem merült benne, mindvégig kicsiny és jelentéktelen egyházközségekpapja maradt! Korunk legtragikusabb éveiben -1948 és 1953 között - viszont éppen rászakadt a győr-belvárosi plébánia vezetésének felelőssége, amikora principális 37 hónapig bilincseket viselt Krisztusért. Ez volt életének hőskorszaka, amelyet példamutató felelősséggel, bátorsággal és bölcs körültekintéssel fogadott és látott el. Hosszadalmas életrajzot kellene írni róla, az "igazi Póczáiól", ha papírra akarnánk vetni papi életünk háláját iránta, akinek tetteivel nem tudtunk mindig lépést tartani (ahhoz túl kicsinyek voltunk!), de életének példája mindenkor Krisztus világosságát tükrözte vissza számunkra a nagy időkben. A róla szóló szerény megemlékezésem, mely személyes indíttatású, nem akar kanonizálás lenni, hiszen ő is embervolt. De hiszem, hogy egy a nagy emberek közül, akiket Isten nemcsak a működő papságnak ajándékozott, hanem a növendékpapságnak is, amely Pócza Ernő személyében rámosolyog azokra, akik hivatottak a győri egyházmegye jövőjét építeni az előttünk álló és rájuk várakozó roppant feladatok éveiben. Benne eszményt fognak találni! Bizalmas barátja KOCSIS JÓZSEF (1906-1990) Msgr. Kocsis 1906. július 22-én született Sátoraljaújhelyen. Középiskolai tanulmányait az ottani piarista gimnáziumban végezte jeles eredménnyel. A teológiát, mint a csonka kassai egyházmegye papnövendéke, Esztergomban tanulta, ahol 1929. július 29-én pappá szentelték. Több éves káplánkodás után 1937-ben Encsre került plébánosnak. Itt lett kerületi esperes. Bátor szentbeszédeiben többször ostorozta a kommunista rendszer igazságtalanságait. Egyszer a rendőrségen meg is verték. Menekülnie kellett plébániájáról. Az 1956-os forradalomig Pesten a Széher úti kórházban húzta meg magát. 1956-ban Ausztriába menekült, s az ottani magyar táborokban végzett lelkipásztori munkát. 1957 májusában érkezett Montréalba, ahol Fodor Pál jezsuita atyával együtt látogatták és segítették a magyar menekülteket, és gondoskodtak, hogy a magyar gyerekek megfelelő iskolába kerüljenek. 1958 és 60 között egy francia iskola tornatermeiben hetenként 157
