Szolgálat 88. (1990)

Az egyház szava - II. János Pál: Apostoli levél Szent Bernát születésének 900. évfordulójára

ségünk által elszakadtunk.1 Hogy ezt a tanítást alaposabban kifejtse, rámutat arra a bensőséges összefüggésre, amely az igazság keresése és az alázatosság gyakorlása között fennáll. Újra meg újra kifejezi meggyőződését, hogy Istenhez nem lehet visszatérni önmagunk ismerete nélkül, és hogy Istent viszont nem lehet igazán megismerni, ha önismeretünkhöz hozzá nem kapcsoljuk embertársaink igaz ismeretét. Az embernek ugyanis mindenekelőtt önmagához kell visszatérnie, hogy igaz ismerettel megismerve önmagát, mint bűnös álljon Isten előtt. Miután azonban belátta, hogy ez a bűnös állapota minden emberrel közös állapot, már semmi oka sincs arra, hogy valamiért is kevélykedhetne, akár önmagában, akár másokban. És miközben látja (elismeri) önmagának és embertársának igazságát, illetve nyomorúságát, és Isten szavát hittel befogadja, egyben Isten irgalmasságát és jóságát is felfogja és befogadja. Az igazságnak ugyanis ebben a hármas megismerésében nyílik meg számára az út a hármas szeretetre: az Isten, önmaga és embertársa felé.

Szent Bernát azt tanítja, hogy az önmagáról, embertársáról és az Istenről való igaz ismeret olyan mértékben halad előre, amilyen mértékben a hármas szeretet a szívünkben megszületik és növekszik. Az önmagához visszatérő és bűnbánatot tartó ember ugyanis kötelességet érez arra, hogy viszontszeresse Istent, aki őt Krisztus által kereste és megváltotta, s egyben kötelességet érez arra is, hogy Krisztus szeretetét utánozza minden emberrel szemben. Az ember az irgalmas Isten kegyelmét csak úgy nyerheti el, hogy önmaga iránt irgalmat gyakorolva tartózkodik a bűntől, továbbá ugyancsak az embertársa iránti irgalomtól indíttatva utánozza Teremtőjét és Megváltóját, aki oly nagy kegyességgel hajlik le az egész emberi nemhez. Ez a Szent Ber- nát-i tanításban megfogalmazott lelkiségnek mintegy magva és veleje, amely egyben azt is bizonyítja, hogy a monasztikus "szeretetiskola", amelyet felállított és tanított, milyen kiválóan megfelel a mi korunk követelményeinek is.

Ha ugyanis így értjük az Istenhez való visszatérést, könnyen beláthatjuk, hogy az emberi méltóság helyreállítása, a személyi életünk megtisztulása, valamint az önmagunk és embertársaink iránti szeretet kötelessége mindenestül az Isten iránti szeretetünk egyetlen forrásából ered.

3. Clairvaux szent apátja, jóllehet "világtól távoli" életet élt, az Isten felé való haladásában azonban semmiképp sem követte az úgynevezett "individualizmus" vagy az emberi társadalomtól való elszakadás, elidegenedés útját. Mindig tudatában volt ugyanis Isten örök tervének, aki az ember megváltását a közösség keretében és önmaga közlésével készítette elő, hogy akiket üdvözíteni akar, azokat önmagával is és egymással is összekapcsolja.

87