Szolgálat 88. (1990)

Élet a plébánián - Eszes Éva: Az óvodások pszichológiája és hitoktatása

A báb segítségével eljátszott szerep során a gyerek egész mély lelki megnyilvánulásaiba tekinthetünk bele. Felszínre kerülhet gátlás, szorongás, félelem. Kimondott szóvá lesz olyan dolog, ami egyébként rejtve maradt volna.

S a dramatizálás - kiváló lehetőség történetek, mesék, cselekmények eljátszására az óvodában. Jelentősége a szerepátélésben, a megelevení- tésben, megjelenítésben van. Emberi kapcsolatokat, viselkedési formákat alakít és formál. Beszéd- és kifejezőkészséget fejleszt. De, sajnos, van másmilyen játéka is a gyermeknek. Játék, amelyben gyilkol, üldöz, bankot rabol. Játék, amelyben durva, agresszív. Belső kényszer hajtja erre a játékra, mert a lelkét ért durva, agresszív élményeket kell lejátszania, csak ezáltal tud megszabadulni nyomasztó voltuktól. De talán legszomorúbb játék az, amikor játék helyett elbújik egy kis kuckóba - ül vagy fekszik -, és bámul a semmibe, nézi a tévét, a videót, és kapcsolja a készüléket az egyik adásról a másikra. Miért olyan borzasztó ez? Mert a csupa mozgás, csupa élet, színes fantáziájú, csupa tettvágy gyerek ebben a játékban semmit sem csinál. Tétlenül néz, passzívan befogad. És befogadja mindazt a mérget, amely érzékeny, fogékony lelkében mérhetetlen kárt okoz. Helyesebben nem is tétlenkedik - eljátssza a választási kampányt, ölre menő harccal, hogy ki melyik pártra szavaz, és miért; eljátssza a romániai eseményeket. Vajon modern társadalmunk modern gyermekének szüksége van erre? Nem kellene a felnőtt világnak mégis valamiképpen óvnia az óvodáskorú gyereket ezektől a hatásoktól?

A gyermek játékában tehát minden lehetséges, minden megtörténhet. A játék belülről fakad. És örömet, kimondhatatlan örömet, felszabadult- ságot jelent. A lélek, a gondolat, az érzelem szárnyal, és szárnyakat ad.

Vajon nem a ’’játékos Isten" tiszta tükörképe a játszó gyermek? A végtelen fölségű Isten, ki szent játékba kezd velem, mikor azt mondja nekem: "Járj előttem, és légy tökéletes!" Én, a kicsi, a gyönge, a bűnös, a csetlő-botló ember, a kis teremtmény a hatalmas Teremtő előtt. Valami ilyen választ vár tőlem: "Mindenkoron színed előtt játszom, Uram. Veled, Uram, s a játszó gyermekkel így tanulom szentül játszani életem, színed előtt mindenkoron."

És a nagy kaland, melyre valamennyiünket meghív az Úr? És a választottaké? Vajon nem szent játék talán? A legnemesebb, legigazibb értelemben? - Fülembe cseng a szavad, Uram: "Ha meg nem változtok, és olyanok nem lesztek, mint a gyermek..."

64