Szolgálat 88. (1990)

Tanulmányok - Benkő Antal: Értékeink összeütközése és rendje

fölöttünk. Akaratunk legfőbb munkatársa értelmünk. Segítségével egyre újabb értékeket ismerhetünk fel, új utak és lehetőségek nyílnak számunkra.

6. Befejezésül levonhatunk néhány gyakorlati megállapítást.

Ha keresztény értékrendünket fejleszteni akarjuk, egyre inkább ismernünk kell a krisztusi örömhír szépségét, teljességét. A Szentírás elmélkedő olvasása, a szentek életének tanulmányozása, komoly lelkiségi könyvek ismerete nélkül nemigen fedezhetjük fel a kinyilatkoztatás szépségét, igazi értékét. Aki pusztán a vasárnapi prédikációkra szorítkozik, ne csodálkozzék, ha megmarad a lelki élet gyerekes, ösztönös síkján. Valamiképpen érzi, hogy Isten van, Krisztus jó, és szent dolgokat hirdet nekünk; de nem valószínű, hogy az ő személye és a teljes Szentháromság élete legfőbb értékévé válik.

Szent Pál intése: "nem azt teszitek, amit szeretnétek" (Gál 5,17) emlékeztessen bennünket arra, hogy nem elég a jót ismerni, látni; érzelmeinkkel és akaratunkkal is magunkévá kell tenni, és mindenekelőtt Isten kegyelmében bízni. Érzelmi életünk, megelégedettségünk, illetve elégedetlenségünk, aggodalmaink erősen befolyásolhatnak abban, hogy az értelmünknek felkínált értékekkel szemben mintegy eleve kedvező beállítást tanúsítsunk-e, vagy sem. A régi szónokok és lelkivezetők jól tudták ezt az igazságot; ezért törekedtek hallgatóik érzelmi életét megfelelő rezgésszámra hangolni. Példák, megrázó események, gyermekkori élményeink felidézése (édesanyánk szeretete, édesapánk erősítő, biztató keze . . .) nyitották meg a szíveket az igazság befogadására. Mekkora különbséget jelent az is, ha a reményről tavaszi napsütésben, a természet ölén elmélkedünk, vagy ha egy áporodott szagú szobában, amikor csak úgy szakad az eső.

Főként emberi kapcsolataink (társadalmi szintű) igényeinek kielégítése lehet döntő Istenhez vezető értékeink erősítésében. Aki megtapasztalja, hogy a pap, a hitoktató, a szülő, az a személy, aki valami módon az Istent akarja közelebb hozni hozzá, valóban elfogadja őt, annak könnyebb lesz elhinnie, hogy Isten is feltétel nélkül szereti. Pozitívan élte meg az emberi kapcsolatot, érték lett számára a találkozás az Istent képviselő személlyel, s ez vetíti ki fényét az Istenhez való viszonyára is. Nem lesz már egy messze levő "valaki" vagy "valami", hanem a Krisztusban minket végtelenül szerető Atya, aki Fiával együtt ma is árasztja ránk Szentleikét, szeretetét.

Saját, egyéni lelkiéletünkben szintén fontos, hogy imáink, elmélkedéseink elején és közben is engedjük, hogy pozitív érzelmek juthassanak a

58