Szolgálat 88. (1990)
Tanulmányok - Szabó Ferenc: Materializmus és keresztény értékek
jóakaratú emberrel együtt. De éppen a pápák újévi békeüzenetei fejtik ki, hogy milyen békéről van szó, hogy mik az igazi, igazságos béke feltételei. Más kérdés viszont, hogy a szovjet impérium miként manipulálta a békemozgalmakat, ill. hogy a Rákosi-időkben és később is (egészen az AEH feloszlatásáig) a katolikus békepapi mozgalmat miként használták fel a papság és az egyház megosztására. Sőt: arra, hogy kifejezetten ártsanak az egyházi életnek, a lelkipásztorkodásnak, amikor pl. az "együttműködni" nem hajlandó papokat (szerzeteseket) félreállították, vagy állandóan áthelyezték az ifjúsággal foglalkozó dinamikus lelkészeket. . . Hogy "állami segítség nélkül", vagyis hatalmi eszközök nélkül nem sikerült volna létrehozni a papi békemozgalmat, illetve hogy az 1950-es párthatározat alapján politikai manipulációra használták fel a mozgalmat, azt már Gergely Jenő 1985-ben megjelent könyve is sejteni engedte, pedig még csak a féligazságot mondta ki (Miklós Imre lektorálta!): "Tagadhatatlanul külső, hatalmi támogatásra volt szükség ahhoz, hogy az egyházon belül jelentkező, együttműködni kész elemek látható és hallható demokratikus mozgalommá szerveződjenek. Állami segítség nélkül a püspökök felszámolták volna .. ."9 Persze, hogy mennyire volt "demokratikus mozgalom" a papi békemozgalom, azt megint csak a szavak jelentésével való visszaélés távlatában kell látnunk. Úgy, ahogy "népi demokráciának" nevezték a diktatúrát, "felszabadításnak" a csatlós államok kialakítását... Nem túlságosan pozitív tehát a tegnapi marxista-keresztény párbeszéd mérlege. Mivel a marxizmus széttöredezett, és legújabban egészen világossá vált a lenini-sztálini marxizmus csődje, ügyelni kellene arra, amit már VI. Pál pápa Octogesima adveniens kezdetű, Roy bíboroshoz írt 1971-es levele tisztázni kezdett10, amikor a "szocializmusokon" belül a marxizmus- leninizmus különböző értelmezéseit megjelölte: 1) a praxis (gyakorlat) szintje: osztályharc az emberi kizsákmányolás ellen; 2) politikai szint: a cél a politikai és gazdasági hatalom megszerzése és egy párt uralma; 3) ideológiai szint: a történelmi materializmus és az ateizmus ideológiáját valló világnézet (akár hatalmon vannak a kommunisták, akár nem); 4) végül, legenyhébb formában: módszer a társadalmi és politikai valóság elemzésére és átalakítására. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez az utóbbi "szint" volt a legmegejtőbb, főleg a harmadik világ országaiban, így a latin-amerikai felszabadításteológiákban és "forradalmi" gyakorlatban. A Hittani Kongregáció instrukciója tulajdonképpen nem tett mást, mint jobban kifejtette VI. Pál következő figyelmeztetését {Octogesima adveniens 34): "Jóllehet a 31
