Szolgálat 88. (1990)

Tanulmányok - Kereszty Rókus: Szent Bernát és a modern autonóm ember

Háromságban ezt a legmagasabb és kimondhatatlan egységet, ha nem a szeretet? A szeretet tehát törvény, éspedig az Úr törvénye, amely a Háromságot valamiképpen egységbe foglalja és egybeköti a béke kötelékében. (Uo.)

Ha ezt hittel elfogadjuk, akaratunkat az Isten akaratának alávetjük, és szeretni kezdjük a Szeretetet, akkor egyszerre az egész teremtés megmutatja igazi valóságát, és szolgálni kezdi az embert: maga a világ, amelyet miatta teremtettek, csodálatos módon hozzá alakul. "Minden leveti hamis külsejét, s mintegy saját természetes alakjában kezdi a javát szolgálni, fölismervén urát, akinek szolgálatára teremtetett." (SC 21,6: 1,125-126) Nemcsak az anyagi teremtés, de minden esemény, még az is, ami fájdalmat okoz, sőt még megbánt bűneink is a mi javunkat kezdik szolgálni abban a mértékben, amennyiben mindenben felismerjük és viszonozzuk az Isten megbocsátó, önmagával és embertársainkkal egyesítő végtelen szeretetét. Akkor el tudjuk fogadni Danténak Bernátot visszhangzó sorait arról, hogy a végső valóság a Szeretet, "mely mozgat napot, holdat és minden csillagot".

Annak, aki a fentiekre azzal válaszolna, hogy mindez igen szép és felemelő, de vágyálom, nem valóság, Bernát valószínűleg azt ajánlaná, nézzen önmagába. Tudniillik Istent a szentatyák és Bernát szerint csak az ismeri meg, aki önmaga valóságát megismeri, és lelke Istenhez való hasonlóságát megtartotta vagy visszanyerte. Mivel Isten képmásai vagyunk, csak önmagunk tükrében ismerjük meg az Istent. Az eltorzult tükör pedig nem a valóságos Istent ismerteti meg velünk, hanem bálványképet farag a maga számára: a bűnében megrögzött ember Istent csak mint bosszúálló vagy az igazságtalanság előtt szemet húnyó bírót tudja elképzelni (vagy elvetni), de képtelen a valóságos Istent felfogni, aki egyszerre igazság és irgalom, önmagában pedig tiszta, szent szeretet:

Mindaz, akinek a lelkiismeretében még bezárva él a bűn, az vagy abban vétkezik, hogy elbízza magát: azt gondolja, hogy Istennek nincs is annyira ellenére a bűn; vagy pedig a kétségbeesés bűnébe esik: irgalmatlannak tartja az Istent. Mindkettőnek joggal mondja az Isten: "Gonosz ember, azt képzelted, hogy hozzád hasonló leszek?" (Zsolt 49,21) Mindezt azért teszik, mert egyikük sem látja az Istent; a gonoszság önmagának hazudik (Zsolt 25,12) azzal, hogy az igaz Isten helyett bálványt farag magának. (1 OS 13: V, 339; vö. SC 38,2: II, 15.)

Ahhoz tehát, hogy a valóságos Istent a maga minden tudást felülmúló és az egész világegyetemet mozgató szeretetében megismerjük, nemcsak értelmi megfontolásokra van szükség. Az Isten kívülről közvetített, de belülről egész lényünket átvilágító és fölrázó Szavára át kell alakulnunk, éspedig azáltal, hogy az értünk testté lett Isten Fiához fokozatosan hozzá18