Szolgálat 87. (1990)

Az egyház szava - Néhány szempont a keresztény elmélkedésről

minden erőfeszítése ellenére semmit sem "érez" Istenről. Legyen tuda­tában, hogy ezektől a megpróbáltatásoktól senki sem mentes, aki komolyan veszi az imát. Mégse azonosítsa azonnal ezt a tapasztalatot, amelyben minden imádkozó kereszténynek része van, a misztikus jellegű "homályos éjszakával". Talán mesterkéltnek tűnik neki az ima, amely mellett mindez idő alatt szilárdan kitart. A valóságban azonban egészen másról van szó: az ima pont ebben a helyzetben az Istenhez való hűség kifejezője, akinek jelenlétében akar maradni akkor is, amikor semmi szubjektív vigaszt sem kap kárpótlásul. Ezekben a látszólag negatív pillanatokban tűnik ki, hogy mit is keres valóban az imádkozó személy: Istent... vagy saját magát... 31. Istent, a keresztény szemlélődés egyetlen tárgyát semmiféle mód­szerrel vagy technikával sem lehet "kisajátítani". Ellenkezőleg, mindig Jé­zusra kell szegezni tekintetünket, akiben az isteni szeretet oly magasra jutott el a kereszten, hogy még az Atyától való eltávolodás lelkületét is magára akarta vállalni értünk (vő. Mk 15,34). Istenre kell tehát bíznunk, döntse el ő, hogy milyen módon akar minket szeretetében részesíteni. Soha sem helyezhetjük azonban magunkat egy szintre a szemlélt tárggyal: Isten sza­bad szeretetével. Még akkor sem, ha az Atya Isten irgalmából, a szívünkbe ajándékozott Szentlélek kegyelme által, Jézus Krisztusban ingyen meg­kapjuk ennek az isteni szeretetnek érzékelhető visszfényét, és úgy érezzük, hogy az Úr igazsága, jósága és szeretete vonz bennünket... A címzésben szereplő jelzések értelme a következő: 90A ajándék - 90B barátja küldeti - 901 intenciót vállal - 90K közösségi hozzájárulás - 90V valutahozzájárulást vállal - 99C cserepéldány - 99T tiszteletpéldány. (Egy-két kivételes esetben a betűk más számjeggyel is előfordulhatnak.)-A jelzés utáni szám a Szolgálat példányszáma; ez a szám a legtöbb esetben 1. Fontos megjegyzés a 901 jelzéshez. Ez a jelzés alapvetően azt jelenti, hogy olvasónk intenciók vállalását ajánlotta meg. Sok esetben azt is jelenti, hogy a szentmiséket már kijelöltük, és a visszaigazolást meg is kaptuk. - Nyomatékosan kérjük, a) hogy senki se mondjon vagy mondasson szentmi­séket addig, míg tó'lünk a kijelölést meg nem kapta, és b) senki se nyugtalankodjék amiatt, hogy tó'lünk még nem kapott kijelölést, és a kijelölésre esetleg még jóidéig várnia kell. Fontos megjegyzés a 90V jelzéshez. Amint az a múltban is történt, karácsonyi számunkban küldünk majd szét befizetési lapot, amellyel (osztrák schilling vagy német márka formájában) adományt lehet eljut­tatni hozzánk. - Kérjük, hogy más pénznemben kis összeget bankutalványon ne küld­jenek. mert igen magas a kezelési költség. Kis összeg átutalására használjanak posta- utalványt. 80

Next

/
Thumbnails
Contents