Szolgálat 87. (1990)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: A kétségbeesett remény prófétája

nem tudja, mit cselekszik. A megbocsátás a te tejszínű holdfényed!" ("Per- dón es tu lechosa luz lunar!")

A költő felsorakoztatja Krisztus bibliai költői képeit: Ő a pap és az áldozat, az ötpecsétes könyv, amelyet csak a szeretet nyithat ki; a mennyország fehér kapuja; a fájdalomvölgy lilioma; az egek fehér galambja; az élővíz, amely az örökkévalóság szomját oltja; az éltető és megerősítő igazság, amely megszabadít a hazugságtól; Isten Városa, az ember végső célja, ahol már nem érvényes a régi törvény, és nem uralkodik az állandó változás. . . A kereszt körül magány és csend uralkodik. Krisztus elhagyatva Istentől, az emberektől és az angyaloktól, a magány trónusára függesztve holtan, "töltsd be a lelkek magányát, és tedd a magányos embereket egyetlen emberré! Egyesíts bennünket, és leheletedre a lelkek egyetlen hullámként haladjanak előre. Mert, Jézus Krisztus, te azért haltál meg, hogy egybegyűjtsed Isten szétszóródott gyermekeit egyetlen nyájjá, egyetlen pásztor alatt!"

A halál a legfőbb magány. De míg a mi halálunk nyomor és átok, Krisztusé szabadulás és élet. "Te a halált, a véget az élet kezdetévé és királynőjévé tetted. . . Ó, Krisztus, haláloddal emberi véget adtál a Min- denségnek, és végre te a halál Halála lettél!" Krisztus állandóan meghal és feltámad bennünk. Halála, az örök áldozat, számunkra örök élet és a végső feltámadás bölcsője.

Hogyan minősülhetne "hegelinek" a költemény végső könyörgése? Itt a költő az Úrhoz fohászkodik: "Uram, add meg nekem, hogy amikor eljön a vég, és én elveszetten vergődöm, hogy kijussak ebből a sötét éjszakából, ahol álmodva a szív gyötrődik, belépjek az alkonyt nem ismerő ragyogó nappalba, fehér testedre szegezett szemmel, Emberfia, teljes Emberség, a teremtetlen soha meg nem haló fényességben; szemem a te szemedre szegezve, ó Krisztus, és beléd veszítve, Uram, tekintetemet."

A Diario intimo, amely 1897-es "megtérését" rögzítette,^ tragikus életérzés (1913) és Velásquez Krisztusa ugyanazt a Miguel de Unamunót tükrözik, akinek esze szkeptikus és "ateista" volt, de akinek "szíve" érzékeny volt Istenre, a Szeretetre, és aki - hisszük - 1936 szilveszterén a halálban talákozott Krisztussal, akit teljesen sohasem tagadott meg.

68