Szolgálat 87. (1990)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: A kétségbeesett remény prófétája

"lukácsi kategóriarácsok'’ kísértenek A tragikus életérzés Utószavában, Szentéi Dezső eszmefuttatásaiban. (A tanulmány elején nem "stílusos” a szúrás a Szent Officium felé, amely 1957 elején a tiltott könyvek jegyzékébe vette fel Unamuno munkáját; hiszen a marxista index 1989-ig tartott, míg a katolikus egyház már korábban megszüntette azt a zsinattal!)

Unamuno végeredményben - minden pogány, gnosztikus és panteista színezetű eszmefuttatása ellenére - colima naturaliter Christiana; Istenéhsége, öröklétszomja a mai ateizmusban és gyökeres evilágiságban prófétai figyelmeztetés. A halálra-szánt-lény léte az örök élet reménye nélkül - abszurdum. Egyedül Krisztus adja nekünk a feltámadás reményét, hogy így értelmet adjunk az életnek és a halálnak.

1. Unamuno életútja

A további elemzések jobb megvilágítása végett röviden vázoljuk Unamuno életútját, lelki kalandja főbb fordulóit. Mert ha gondolkodónál és írónál számít az életrajzi vonatkozás, akkor nála kétségtelenül. Rá is áll, amit a filozófusokról írt: "A filozófia különböző filozófusok emberi terméke, és minden filozófus egy-egy hús-vér ember, aki másokhoz, hozzá hasonló hús-vér emberekhez fordul filozófiával. És akár akarja, akár nem, nem csupán értelemmel, hanem akarattal, érzelemmel, hússal, vérrel, teljes lélekkel és teljes testtel filozofál. Az ember filozofál." (...)"Primum vivere, deindephilosophari, mondja az ókori latin szállóige, és a filozófusnak - aki először is ember és csak azután filozófus - élnie kell, hogy filozofálhasson, valójában azért filozofál, hogy élhessen. És csakugyan vagy azért filozofál, hogy beletörődjön az életbe, vagy azért, hogy valamiféle célt keressen hozzá, vagy azért, hogy szórakozzon és feladja a kínokat, de az is lehet, hogy sportból és játékból." (T 30-31)

Miguel de Unamuno 1864. szept. 29-én született Bilbaóban. Mélyen keresztény nevelést kapott. A bilbaói gyermekévek misztikus "köde" még legsúlyosabb vallási válsága idején is nosztalgiát keltett benne: a filozófusokat nyugtalanul végigvándorló elme, akiben egyszerre működött a racionalizmus és a "szív" sejtelmes örökvágya, szeretett volna egyszerűen, gyermeki alázattal hinni akkor is, amikor az "ész" ateizmusát nem sikerült felülmúlnia. Már kamasz korában mohón olvassa a filozófusokat; elsősorban ez az "absztrakt költészet", a filozófia érdekli. £lőbb Jaime Balmés (1810-1848) katalán katolikus filozófus és apologéta révén ismeri meg a német idealistákat, később eredetiben olvassa őket, Hegelt, Kantot, Fich54