Szolgálat 87. (1990)

Tanulmányok - Teleki Béla: Lelkipásztorkodás és élet

szeretet. Olyannyira, hogy az utolsó ítélet napján is az embernek szeretetteljes szolgálatáról kell számot adnia (Mt 25,31-46). Hazugnak bélyegzi az írás azt az embert, aki azt állítja, hogy szereti az Istent, de embertársát nem halmozza el szeretetével (ÍJn 4,20). A mai lelkipásztorkodás is csak a jézusi szeretetminta jegyében lehet hiteles. Krisztus szabadulást hozott (Mk 2,1- 3,6), kimentett a Törvény rabságából (Mk 2,19). A szombat van az emberért, és nem az ember a szombatért (Mk 2,27). Talpra állította az embert (Mk 2,11). Jogos igényeit előtérbe helyezte (Mk 2,25). A tévelygőket felkeresi, a kitaszítottakat magához öleli (Mk 2,17). A lelkipásztor fő feladata: jót tenni mindenkivel, és életet menteni (Mk 3,4). Nincs helye tehát a lelkipásztorkodásban a kioktatásnak "leckéztetésnek". "De ha nem akarnak megesküdni, gyermeküket pedig keresztelőre hozzák?" - Egyes esetekben jogosan halászijuk el a keresztelőt, de olymódon, hogy az emberszeretet ne csorbuljon meg közben: felkínáljuk a szülőknek, ápolják a kapcsolatot a plébániával: járjanak misére, kapcsolódjanak be a felnőttek katekézisébe, stb.

Ugyancsak elgondolkodtató az a panasz: "Papunk soha sincs otthon, akárhányszor megyek a plébániára, csak a felirat fogad: 9-12 és 3-5 iroda!" - Nem várhatjuk el, hogy a lelkipásztor mindig otthon üljön. Súlyosan vétene kötelezettségei ellen: utána kell járnia a népnek és az eltévedet- teknek. Másrészt a korszellem hatására alakult ki az "irodásdi" a plébánián: Jézus mindig a nép rendelkezésére állt, nem voltak fogadóórái. Az mégis ajánlatos, hogy az emberek tudják, a nap melyik órájában találhatják ott bizonyosan lelkipásztorukat. Inkább ilyen kiírással adjuk ezt tudtukra: Mindig a testvérek rendelkezésére állok. Igyekszem mindennap x és y óra között a plébánián tartózkodni.

Az ember szolgálata ugyanis Krisztus szolgálata, hirdeti maga az Úr (Mt 25,40), de az egyházatyák is Aranyszájú Szent Jánostól egészen II. János Pál pápáig (pl. Edmontonban, Kanadában, 1984.IX. 17-én). E tanítás isten- képűségünk igazságából (Tér 1,26.27) ered. Ebben rejlik az ember szubjektív értéke: lakhatóvá kell tennie a földet, és szolidáris történelmet kell alakítania. Innen ered objektív méltósága is: az ember a földön a legnagyobb érték, és semmi másnak - világnézetnek, pártszemléletnek stb. - nem válhat eszközévé. "Minden csak eszköz az ember kezében" (GS12) - hirdeti a zsinat. "Az az öröm és remény, az a szomorúság és gond, amelyet a mi korunkban az emberek . . . éreznek, öröme és reménye, szomorúsága és gondja" (GS 1) a lelkipásztorkodásnak is.

32