Szolgálat 87. (1990)

Kispapegység - Kishír egy nagyszemináriumból - Zsidó János: Példakép

zottabb mértékben valósították meg a szeretet parancsát. Ahhoz, hogy példaképet találjunk, nem kell fellapozni a szentek életét. Jó kereszténnyel találkozhatunk az életben is, csak észre kell venni.

Én egy olyan keresztényt szeretnék bemutatni, akinek életéből meríthet fiatal és idős egyaránt. Nincs már közöttünk. A napokban emlékezünk meg halálának 9. évfordulójáról. Harminchárom éves lenne, ha élne.

Eszes, vidám, jólelkű fiú volt, az emberek szerették, jó volt mindenkihez. Az Úr hívta őt, és ő válaszolt a hívásra. 1976-ban kezdte meg tanulmányait a pozsonyi Hittudományi Főiskolán. Jó pásztor szeretett volna lenni, aki jó példával és szép szóval vezeti a nyájat Isten felé. A Mester azonban másképp határozott. Másodikos volt, amikor szervezetét megtámadta a gyilkos kór. Kevesen tudták róla, hogy beteg. Csak legszűkebb baráti körének mondta el. Három évig hadakozott a betegséggel, mígnem földi élete befejeződött. Ez idő alatt nagyon megváltozott. Külsőleg megmaradt vidámnak, telve volt energiával, tenniakarással. Belsőleg a szenvedés formálta őt. Mint a szobrász vésője a követ, úgy faragta őt a szenvedés, mígnem olyan lett, amilyennek a Mester akarta. Rájött, hogy az ő útja nem a Jó Pásztoré, hanem az Isten Bárányáé. Tudatosan vállalta a szenvedést, felajánlotta másokért. Türelmével, szenvedésével példát mutatott.

A betegség egyre jobban elhatalmasodott; tudta, a szentelést már nem éri meg. Kérte püspökét, hogy előbb szentelje fel őt. Július Gábris püspök atya eleget tett kérésének, és 1981. március 26-án pappá szentelte. A szentelésen sápadt volt, fehér, keze bekötve, de arcából erő sugárzott, és mindig mosolygott. Következő két napot a kórházban töltötte, hogy felerősítsék őt az első misére. Állapota rosszabbodott. A primícia napjának reggelén a rokonok és barátok ott álltak a szülői háznál bizonytalanságban. Lesz szentmise vagy nem lesz, ez volt a kérdés. Végre begördült a mentő, s ő a hordágyról mosolyogva int: ne izguljatok, lesz elsőmise. És volt is, március 28-án Dunaszerdahelyen. Betegen, de hősiesen, szinte áldozati bárányként mutatta be első szentmiséjét az Úrnak; sokan ekkor látták őt utoljára.

Életének további részét a kórházban töltötte. Sokan látogatták. De ő nem szorult vigasztalásra. Ő volt az, aki vigasztalt, bátorított, buzdított, gyóntatott, lelki tanácsokat adott. 84 napot szolgált így az Úrnak, imádkozva és szenvedve, de boldogan, míg a Mester magához nem szólította. Élete az Isten országában 1981. június 19-én kezdődött. Temetésére az ország minden részéből jöttek. Bár szemünk könnyezett, de szívünkben béke volt.

106