Szolgálat 86. (1990)
Eszmék és események - András Imre: Lépéskényszerben
magát, hiszen "szabad a verseny", s a szabadverseny hadd gázoljon el mindenkit, aki mást elgázolni nem tud vagy nem akar. A liberalizmus nem ismeri el, hogy a társadalom és nemzet lényege a közösségi és testvéri összetartozás, hogy az egymásra utalt és egymás támogatására hivatott embernek szolidaritáskötelezettsége van. Eleve keresztényellenes beállítottságában az egyházias dolgokat leértékeli, rossz hírbe hozza, nevetségessé teszi. A liberalizmus szellemisége beszivárgott a katolikusok magatartásába is. A privát vallásosság és gyakorlati hitetlenség sorainkban is ismerős jelenségek. Ki ne emlékezne a békepapok "egyházmentő" lépéseire, arra, hogy hogyan ápolták a "jóviszonyt" az állammal, miközben elfelejtették az egyház prófétai küldetését. Liberálisak voltunk mi is, valahányszor elvtelenül voltunk "józanok", pragmatikusak, amikor mellőztük a közösségvállalást azokkal, akik Krisztusért üldöztetést szenvedtek (gondoljunk a szerzetesek elhurcolására, később a velük való bánásmódra, magatartásunkra az egyházi pörökben elítéltekkel szemben), amikor a pápának 80%- os hitoktatást jelentettünk Magyarországról, holott az átlag valójában csak 7%-os volt, s a 80% a ritka kivétel. Gondolhatunk arra, milyen könnyű volt az elmúlt évtizedek alatt ellenségeinknek minket egymás ellen kijátszania. Milyen vérszegény tiltakozással találta magát szembe Thurzó Gábor "A szent" c. könyve és színdarabja! Milyen elvtelen örömmel ünnepeltük "A Biblia világa" c. rádiós adássorozatot és a könyvalakban megjelent szövegeit, mint a magyar kormányzat nagy gesztusát az egyház és a vallásosság javára! Ehhez hasonló tételtévesztés Erdélyben Márton Áron püspökkel nem történhetett volna meg, nemcsak a nagy püspök kivételes személyisége miatt, de azért sem, mert ott a megmaradásért folyton meg kellett küzdeni. A liberális úton vált az üldözés éveiben a magyar katolikus egyház sokszor ízét vesztett sóvá, erejét vesztett kovásszá, alakulhatott ki társadalmunkban az a "se ilyen, se olyan réteg", melyet már a kommunisták is a legrosszabb állapotnak mondtak teljes eszménytelensége miatt. A legfenyegetőbbnek látszik mégis az, hogy nem ritkán a katolikusok is magukévá teszik a liberalizmus értékeléseit, nézőpontját. Pl. Prohászkáról csak az ő zsidókat bíráló megjegyzéseit vagy a sikertelen "keresztény kurzusához fűződő kapcsolatát emlegették, egyébként pedig agyonhallgatta őt a magyar katolikus sajtó és közélet. Pedig Prohászka politikai publicisztikája Pázmány után az első nagy katolikus számbavétele volt a magyar egyház történelmi hivatásának. Hasonló értékelés illetné meg Bangha Bélát is, akinek halála ötvenéves évfordulójára éppen most emlékezünk, és aki a "Magyarország újjáépítése és a kereszténység", vagy "Harc a keresztény Magyarországért", ill. a "Katolikus építés" c. közéleti írásait tartalmazó kötetekben saját hiteles tapasztalatait fogalmazta meg arról a magyar liberalizmusról, mellyel nekünk is rövidesen dolgunk lesz. A liberalizmus hatása rajtunk az, hogy szégyenlősen hallgatunk Prohászkáról, Bangháról, 82
