Szolgálat 86. (1990)

Tanulmányok - Szentmártoni Mihály: Apostolkodás odafigyeléssel

a gyónókat és áldozókat, örülünk, ha telt templomunk van, szívesen számolunk be másoknak is arról, milyen sok kishittanosunk van, hány esküvő és keresztelő volt, stb. Mindez szép és jó, de nem szabad elfelejtenünk az egyént. Csakhogy a személyi apostolkodást nem lehet statisztikailag kimutatni, mert "nem sok fér bele" egy-egy órába: az igazi magánbeszélgetés, lelkivezetés, személyesített gyónás "időfaló" tevékenység. Mi az ilyennemű beszélgetéseket valahogy túl könnyedén átengedtük, mi több, átutaltuk a szakembereknek, pszichológusoknak, pszichiátereknek, szociális gondozóknak. Ám a pap szerepe pótolhatatlan, mert a lelkipásztori beszélgetés nem csupán egyszerű konzultáció, hanem konkretizált teológia, tettekkel történő tanúságtétel és örömhír.

Mi is tulajdonképpen a segítő viszony? Minden segítő viszony két személy közötti dinamikus folyamatot jelent, amelynek célja a másik jó-léte. E tömör meghatározás első és alapvető következménye, közvetlen üzenete az, hogy a társas viszony, a segítő kapcsolat minősége elsősorban nem a technikától, hanem a személyes kvalitásoktól függ. Minden segítői viszonyban három személyes tulajdonság, minőség játszik döntő szerepet: a másik belső világába való beleélés kifinomult képessége, magasfokú biztonságérzet a folyamat során, és emberi közelség és melegség anélkül, hogy ez bizalmaskodásba fulladna. E három adottságot-képességet három címszóval szoktuk tömören megjelölni: empátia, őszinteség és nem birtokló emberiesség. Bár adottságokról és képességekről beszélünk, tudatosan ápolni és fejleszteni lehet és kell azokat.

1. Az empátia

Az empátiát legszívesebben a bele-érzés, esetleg rá-érzés szóval magyarítanám, hogy így is érzékeltessük a közte és a szimpátia, az együtt-érzés közötti különbséget. A szimpátia, az együtt-érzés érzelmi egybecsendülést jelent a másikkal; ezzel szemben az empátia inkáb értelmi készség és képesség, hogy a másik érzelmeit és tapasztalatait az ő szemszögéből lássuk és értékeljük. A szimpátia nem törekszik tárgyilagosságra, nem érdekű a másik állapotának kiváltó oka; ezzel szemben az empátia objektív, mert megőrzi a kritikus kiértékelést. Mindez azt is jelzi, hogy az empátia nem spontán módon bekövetkező állapot, hanem intellektuális erőfeszítést igénylő tevékenység, minek következtében az odafigyelő beszélgetés szellemileg fárasztó munka.

Miért fontos az empátia a segítő beszélgetés folyamatában? Azért, mert elősegíti az egyre elmélyültebb önismeretet. Ehhez azonban fontos tudnunk, hogy az empátia három szinten történik.

Az első megértési szint a tartalmakra összpontosul. Ahhoz, hogy valakit megértsünk, és hogy éreztessük vele ezt, szükséges, hogy megértsük, mit mond, miről beszél. Ezt tudtára lehet adni egy-egy rábólmtással, igen-nel, az utolsó szavak megismétlésével (ún. visszhang), rövid összefoglalóval.

25