Szolgálat 85. (1990)

Eszmék és események - Hollós János: A görögkatolikus egyházak mai helyzete Kelet-Európában a készülő törvénykönyv fényében

gálta. Természetesen éppúgy el kell utasítani ennek ellenkezőjét is: azt az egykori szűkkeblű nacionalizmust, amely a magyar görögkatolikus egyházat a magyarosítás eszközének tekintette a nemzetiségek között.

A zsinati tanítás alkalmazása a kodifikáció területén

Az új keleti kódex megalkotásánál a megfelelő terminológia kialakítása sajátos nehézségekkel küszködött. Az első kodifikáció még csak keleti rítusokról beszélt, bár az öt keleti rítus (alexandriai, antiochiai, konstantinápolyi, kaid és örmény) felsorolása után megemlít más rítusokat is, amelyeket mint saját jogúakat ismer el kifejezetten vagy hallgatólagosan az Egyház. (Postquam Ap. Litt., 303 kán. l.§ 1. p.) Coussa ezért beszél elsődleges és tőlük leszármazott rítusokról. (Epitome, 1.15.o.) Ennek keretében felveti a kérdést, mi által válnak a leszármazott rítusok törvényessé, autonómmá, vagyis sajátjogúvá (= sui iuris rítussá), és válasza szerint az Egyház elismerése biztosítja a rítus autonómiáját. Ezt az elvet idézi az említett kánon is. Coussa a személyi jog megjelenése után kiadott rövid megjegyzéseiben konkrétan a liturgikus rítusok megkülönböztetésének kritériumait két pontban foglalja össze: 1. különleges szokások (usus) a liturgia végzésében, 2. a liturgiában használt nyelv. (Supplementum, 1958, 7.o.)

A második kodifikáció során tudatosan választották az "autonóm’1 helyett a sajátjogú (sui iuris) egyházak fogalmát, mert ez már létezett az első kodifikációban is (303. kánon), és ez a megjelölés világosabb és jogá- sziasabb, míg az "autonóm" fogalmilag zavarosabb és csak analóg értelemben érvényes az ortodoxoknál is. (PA. 303. kánon.; 1. Jaravan: Les canons des rites orientaux, in: Nuntia, 3. 4ó.o.)

A saját jogú (sui iuris) Egyház fogalma két másik fogalommal egybevetve kapja meg a maga ekkléziológiai értelmét. Egyfelől adva volt a zsinat keleti határozatában a részegyház (Ecclesia particulars) kifejezés. Egyes tanácsadó szervek ezért megkísérelték ezzel a fogalommal felváltani a "sui iuris" különleges jogi kifejezést, de ez nem tükrözi azt a specifikus tartalmat, amit vele akar kifejezni a jog. (Nuntia, 22, 22-23. o.) Azonban a keleti jogban is alkalmazzák majd a részegyház fogalmát, éspedig egy egyházmegyének a megjelölésére. Ez egybevág a latin jog alapelvével is: elsősorban az egyházmegyéket kell részegyházaknak tekinteni, amelyekben és amelyekből áll az egy és egyetlen katolikus Egyház. (CIC, 368. kánon) Viszont a sajátjogú egyház több, mint az egyházmegye.

Másfelől a kodifikáció, huszárvágást hajtva végre, a rítus fogalmától is különválasztotta a sajátjogú egyház kifejezést. Ismételt felülvizsgálat során tisztázta ennek a két fontos fogalomnak tartalmát is. (Nuntia 22, 22-23.0.) így az 1986-ban közzétett kódexterv (schema) 27. kánonja 1. §-a szerint: Saját jogú egyháznak nevezzük ebben a kódexben a krisztushívőknek a jog előírása szerint hierarchiával egybekapcsolt olyan csoportját, amelyet az Egyház legfőbb hatósága kifejezetten vagy hallgatólagosan saját jogúnak ismer el. (NB: a "sui ritus"-t a németben "eigenen Rechts"-nek, az olaszban "di diritto proprio"-nak fordítják. Vö. C.IC. Codex des kanonischen Rechts, 1984.39.o. és Pont. Univ. Urbaniana: Commento al Codice, 66.o.) - A 2. §

93