Szolgálat 85. (1990)

Tanulmányok - Naszályi Emil: A szellemek megkülönböztetése a lelkiség történetében

3. magának az embernek a homálya, aki képtelen tisztán látni a saját szívében; képtelen elfogadni, magáénak vallani cselekedeteinek és ezek következményeinek egész súlyosságát (Kiv 32,21; 2Sám 12,7), aki meg van osztva két felszólítás között, amelyeket fölfog, s amelyek közül mindegyik visszhangot ébreszt benne (Zsolt 73,2.15). Tehát választani az ember számára nemcsak azt jelenti, hogy tesz egy ilyen vagy amolyan cselekedetet, hanem azt is jelenti, hogy azonosul egy hallott hanggal, vagyis megkülönböztet, elkülönít, elválaszt egymástól két lényt: a követelő Istent és a sugalló sátánt vagy az emberi ösztönzést. Ez a megkülönböztetés a szellemek megkülönböztetése.

Az ember felelős, mert szabad. Tudja, hogy Isten szólítja. Ez a szólítás világos, tiszta, jó szellem. Lát azonban ezzel a jó szellemmel szemben álló másik indítást is, amely a sátáné vagy önmagáé, de amely mindig háttérben áll az ember mögött, elhalványul, de az ember számára erősen vonzó. - Az ember kezdeményezése és felelőssége mindig megmarad, cselekvésének iránya azonban esetenként más lehet. Isten a hűségre és a szeretetre indít; de megjelenik a féltékenység szelleme, amely a házasfeleket váláshoz vezeti (Szám 5,14.30); ugyancsak a féltékenység szelleme férkőzik Saul leikébe (lSám 14-16; 19,9); így jelenik meg Isten elhagyása is (Óz 4,4-14; 5,14); fellép a szédelgés szelleme (íz 19,14); az álomkór szelleme (íz 19,10). Ugyancsak így szól az Úr szelleme, hogy Mózes és a hetven férfi tudja vezetni a népet (Szám 11,16-17.24-25), ő szól a bíráknak és királyoknak is (Bír 3,10; 6,34; 14,6; 14,19; 15,14; lSám 11,6;, 16,13).

Az egész Ószövetség tehát feltételezi a megkülönböztetést. A próféták szerepe az, hogy felhívják a népet: figyeljen Isten cselekedeteire a reá váró eseményekben; hogy megnyissák a vakok és szétszórt emberek szívét, szemét. Világos, hogy harc folyik Isten üdvözítő terve és a bűn között. Izrael történelme, kultúrája, vallása az emberiségnek csak egy csekély töredékében él. Valójában azonban ez példája Isten bűn fölötti diadalának, győzelmének. Ezt a történelmet egyedül Isten vezeti, titkát csak Isten ismeri. Az Ószövetségnek nincs más értelme, mint kivetíteni Isten döntő ítéleteit erre a töredékre; Isten adja a történelemben működő tényezők bonyolultságát, melyek az események folyását a mélyben irányítják. Ez az egyedül igaz történelem: a küzdelem Isten és a gonosz hatalmak között. Az Ószövetség ennek az egész küzdelemnek a megkülönböztetése.

A zsidó eredetű egyéb írásokban is szerepel a két szellemről s a kettő harcáról szóló tanítás (Testamentum Aser; az apokrif B, az 1947-ben felfedezett Manuale Disciplinae, Testamentum Judae).

Az Újszövetség tanítása

Az Újszövetségben az evangéliumok feltételezik a szellemek megkülönböztetését. Jézus igazi személyisége, a személyiségében és cselekedeteiben megjelenő Lélek hatalma s ugyanakkor a rossz lélek bukása feltételezik a megkülönböztetést Jézus emberi létezésében. Ezt a megkülönböztetést láthatjuk Máriában, Jézus édesanyjában, Józsefben, Erzsébetben: "Erzsébetet eltöltötte a Szentlélek" (Luk 1,41). Zakariásban* a jelet és a büntetést

6