Szolgálat 85. (1990)

Tanulmányok - George Aschenbrenner - Baranyi Imre: Az egzámen, a szellemek megkülönböztetésének útja

lezettségünkhöz való hűséges kitartás érdekében folytatunk, szívünk ragaszkodó készségét és erényességét veti alá próbatételnek, és pontosan ilyen szempontból edzi. Észleljük a bensőnkben tobzódó erőszakot, s a gondos ellenállásban kovácsolódik az erőszakmentes szelídség. Az egzá- menben tudatosodnak a bennünk lévő lelki vigasztalanságra húzó hajlamok. Az ellenálló folyamatban kialakul az erény, az Isten Szent Szívéhez való hasonulás.

Az Isten Szívébe alakulás folyamatában nem önteltségünk erősödik, hanem ellenkezőleg: hitünk érésével karöltve belsőleg felnövünk arra, hogy rádöbbenjünk gyengeségünkre és függőségünkre. Minden Isten szereteté- től függ bennünk és körülöttünk. Türelmesen várunk az Úrra; felismerjük és ünnepeljük Isten szeretetét, aki gyengeségünket a saját erejével tölti meg: gyengeségeinkben nyilvánul meg Isten ereje. (Vö. 2Kor 4,7-10) Erre az erőre van szükségünk, hogy átalakuljunk abba, akit szemlélünk. így állunk a világ előtt Isten Szívének első tanúiként, a szeretet ügyvivőiként, Jézus apostoli barátaiként; Krisztus hívogató szava vagyunk: "Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok - én megkönnyítelek titeket." (Mt 11,28) Kockázatos és zaklatással járó dolog belépni és felvétetni Jézus affektiv belső világába, mert Isten Szívének "kultúrája" ellentétben áll a világgal.

^ ^ ^

Az Isten szeretetének aktív megélése úgy irányítja figyelmünket, hogy megújuljunk sajátos önazonosságunkban. Ösztönöz, hogy el ne hanyagoljuk az egzámen idejét, sőt létalapunkká teszi azt: fontosabb a napi elmélkedésnél. Ez Szent Ignác véleménye. Sehol sem említi, hogy az egzámen elhagyható, míg a napi elmélkedést kimenthetik körülményeink. Érthető, hisz az élet értelme - Szent Ignác megfogalmazásában - az, hogy mindenben megtaláljuk az Istent. Neki ez sikerült is: "Bármikor kívánta, bármely órában, meg tudta találni Istent." (Önéletrajz, 99) Életének ezen a szakaszán Krisztusban találta meg önazonosságát, úgy mint Pál: "Érte mindent elvetettem . . . , csakhogy Krisztust elnyerhessem, és hozzá tartozzam. Hiszen nem a törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén." (Fii 3,8-9) Meg tudta őt találni mindenben, mert azt vizsgálta, milyenek belső indulatai, hangulata, érzései, és hogyan tudja ezeket összhangba hozni valódi énjével. Valahányszor megtalálta ezt az egybehangzást, békét, örömet és megelégedést érzett. Tudta, ez az egybehangzás egyezik igazi énjével, Isten szólt hozzá. És Szent Ignác mindig készségesen válaszolt az őt jellemző alázatos bátorsággal. Ha viszont hangzavart, nyugtalanságot fedezett fel szíve mélyén, és nem találta meg igazi énjét Krisztusban, akkor a belső indulatban a "rossz szellemet" ismerte fel. Istent ismét úgy találta meg, hogy a zavart keltő ösztönzés ellen fordult. (Vö. Lelkigyakorlatok 319) így tehát a szellemek megkülönböztetése az Isten-szeretet művészetének napi megélésévé lett Szent Ignác számára, amelyet teljes szívvel, egész valójával és minden erejével végzett.

35